Hagyományőrző programok színesítették a tatabányai Forgórózsa Fesztivált

Az idei év fókuszában a magyarlakta tájak hagyományai, és Tatabánya testvértelepüléseinek bemutatója állt.

null

Tatabánya Három napig tartott a fesztivál, amit a Forgórózsa Népművészeti Központ és a Rozmaring Népművészeti Egyesület szervezett idén is hagyományos székhelyére, a tatabányai Vértes Agorájába és környékére – olvasható a Komárom-Esztergom megyei hírportálon, a Kemma.hu cikkében.

A helyszínre érkezőket színes forgatag fogadta: népi mintájú kézműves termékeket kínáló piaci árusokkal, nyalánkságokat készítő fogadósokkal találkozhattak, a három színpaddal együtt pedig összesen 55 programon vehettek részt az érdeklődők. 

A népművészeti eseményről Szegvári Ildikó, a népművészeti központ szakmai igazgatója elmondta: a hétvége a hagyományőrző csoportoknak, testvértelepülési ének-, zene- és táncegyütteseknek kínált találkozási lehetőséget.

Fotó: Novotni Ákos

A három nap folyamán megtartották még az Örökség Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztivált és Szólótáncversenyt, a VIII. Gerzanics Magdolna népzene és népi énekversenyt és dalostalálkozót, valamint a Karéjos felnőtt- és szenior-néptánctalálkozót is. 

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Hagyományőrző programok színesítették a tatabányai Forgórózsa Fesztivált (Fotó: Novotni Ákos)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.