Több mint félezren vettek részt a jubileumi Balaton Regattán

Idén Balatonalmádiban a Nereus Park Hotel strandján rendezte meg a XX. Balaton Regattát a Pannon Egyetem.

null

Ez az intézmény legrégebbi hagyományokkal rendelkező sporteseménye, melyet Gaál Zoltán volt rektor indított útjára, hagyományosan a szorgalmi időszak utolsó napján rendezik meg minden évben. A rendezvényen közel hatszázan vettek részt - olvasható a Veszprém megyei hírportál, a VEOL cikkében.

1999-ben indult útjára ez a hagyomány az akkori Veszprémi Egyetem rektorának, Gaál Zoltánnak ötlete és támogatása alapján. Az elképzelés az volt, hogy az angol Oxford-Cambridge egyetemekhez hasonló szellemiségben az evezés értékeit, a csapatmunkában rejlő erőt egy presztízsértékű, nemes küzdelem keretében mutassák meg a Balatonon.

A hajó érdekessége, hogy az evezősök nem guruló, hanem fix üléseken ülve eveznek. Az ülések öt sorban helyezkednek el, és egymás mellett két ember ül. A kormányos feladata, hogy a két oldal különböző erőviszonyait kiegyenlítve egyenesben tartsa a hajót, valamint hogy buzdítsa az evezősöket.

A Balaton Regatta megnyitóján Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora köszöntőjében elmondta, a nemrégen megrendezett sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nagy hagyományokkal bíró Oxfordi Egyetem mintájára a Pannon Egyetem is zöld parkkal és közösségi terekkel bővül.

– Emellett abban is hasonlítunk Oxfordra, hogy az ő mintájukra jött létre húsz évvel ezelőtt a Balaton Regatta, de ebben megelőzzük Oxfordot, hiszen a Balaton szerintem sokkal szebb, mint a Temze. A Covid miatti néhány év kihagyás után idén szeretnénk újrateremteni, megújítani a rendezvényünket – tette hozzá Gelencsér András.
Navracsics Tibor leendő területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, a Pannon Egyetem a balatoni régió egyeteme, és itt az ideje, hogy ez országosan is elfogadottá váljon.

Ez a csodálatos térség és a Pannon Egyetem nemcsak földrajzilag köthető össze, hanem az élet minden területén. Abban bízunk, hogy ez a verseny, ezek a hagyományok erősítik a Pannon Egyetem kötődését a térséghez, és megerősítik a térség képét a magyarországi és európai tudományos és kulturális életben is

– tette hozzá Navracsics Tibor.
A megnyitón Török Beatrix frissen megválasztott diákrektor hozzátette, nagy öröm látni, hogy az egyetem polgárai aktív résztvevői a hagyományos programoknak, és buzdította a diákokat, hogy továbbra is látogassák a Pannon Egyetem programjait.

2022-ben nemcsak kampuszok, hanem karok közötti versenyt is hirdettek, továbbá nemcsak a jelenlegi hallgatókra, hanem a volt diákokra és kollégákra is gondoltak. Gaál Zoltán professzor, volt rektor, a verseny alapítója 2022. január 31-én hajnalban elhunyt, az ő emlékezetére külön futamot indítottak és neveztek el. 

A veszprémi csapatokat hosszú évek óta Szentessy Balázs készíti fel. Szentessy Balázs a Pannon Egyetem Testnevelési és Sport Intézetben egyetemi testnevelő tanár, úszás szakedző, kajak-kenu edző, nemzetközi síoktató.

A teljes cikk ide kattintva olvasható el.

Borítókép: Napló/Pesthy Márton

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.