Michelin-csillagok is tündökölnek hétvégén a debreceni Nagyerdőn

A magyar gasztroélet színe-java vonul fel hétvégén a Debrecziner Gourmet Fesztiválon.

null

Immár hatodik alkalommal várják a minőségi ételek rajongóit a Nagyerdőn, a részletekről hétfőn volt szó a belvárosi Ikon Debrecenben – olvasható a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a haon.hu cikkében.

 

Puskás István alpolgármester hangsúlyozta, hogy az utóbbi években szintet lépett a debreceni gasztronómia, a Gourmet Fesztivállal pedig lehetőség nyílik arra is, hogy ez a helyi közösség aktív szereplője legyen az országos és a nemzetközi folyamatoknak egyaránt. A találkozó sok hagyományos elemmel, de több újdonsággal is várja közönségét július 1. és 3. között.

 

Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az évek óta közreműködő Stílusos Vidéki Éttermiséghez idén az ismert két Michelin-csillagos séf, Mészáros Ádám, valamint Debrecent képviselve az Ikon Debrecen mestere, Thür Ádám séf csatlakozik.

Összesen negyvenhárom étterem, nyolc italkóstoló, két cukrászda és két kávézó mutatkozik be péntektől vasárnapig a Nagyerdőn.

Újdonság, hogy a gyerekek szórakoztatásáról is gondoskodtak a szervezők, így amíg a szülők az étel- és italkülönlegességekkel foglalkoznak, a legkisebbeknek programokkal készülnek a Gyermeksarokban. Itt pedagógusok gondoskodnak majd a gyerekek szórakoztatásáról, lesznek erdei játékok és közreműködik a Természettár.

 

Az idei seregszemle központi témája az erdő lesz, erről Thür Ádám úgy fogalmazott:

a fenntarthatóság szemléletében izgalmas alapanyagokkal találkozhatnak az érdeklődők.

 

A Békás tónál ezúttal nemcsak kulináris, hanem filmélményben is részünk lehet az érdeklődőknek a fesztivál kertmozijában, de jótékonysági szemlélettel is bővül a gasztrotalálkozó hagyománya: autista gyermekek rajzai kerülnek aukcióra az interneten.

A 6. Debrecziner Gourmet Fesztivál július 1. és 3. között várja a közönségét.

 

Borítókép: Mészáros Réka, Mészáros Ádám, Thür Ádám és Puskás István (Fotó: Czinege Melinda)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.