Már negatív csúcson a Velencei-tó

Az 1949. október 24-én az agárdi vízmércénél mért 63 centiméteres vízállást tekinthető jelenleg a Velencei-tónál a negatív rekordnak, ez ma, azaz július 28-án délben állt be, és várhatóan tovább csökken, legalábbis a szombatra ígért hidegfront érkezéséig.

null

A tó élete szorosan összefügg a Dinnyési Halgazdaság helyzetével, hiszen mindkét vízterület ugyanarról a vízgyűjtő területről töltekezne, ha lenne miből – írja a Fejér megyei hírportál, a feol.hu. 

– Most már azt kell megfontolnunk, hogy egyáltalán folytatjuk-e a szakmát vagy sem – nyilatkozta Szabó Krisztián, a halgazdaság vezetője a helyi hírportálnak.

Hozzátette: Azt nyilván mindenki tudja, hogy aszály van, aki közvetlenül nem érintett, csak a hírekből értesül a csapadékhiányról. De mi, akik ezt a bőrünkön érezzük, tudjuk azt is, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogyan azt az emberek többsége gondolja. Ez már a harmadik aszályos esztendő, a nehézségek pedig most csúcsosodnak ki. 

Ahhoz, hogy visszaálljon a természet rendje, az a vízháztartás, amit megszoktunk, özönvíznek kellene bekövetkeznie. Ha jönne egy közepesen csapadékos év, az sem lenne elég, hiszen három esztendő vízkészletét kellene pótolni: olyan patakok apadtak el, források száradtak ki, amelyek mélyebb rétegekből kapták a vizet, és idő kell ahhoz, hogy újra feltöltődjenek.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: A közeli Velencei-tónál gyászos képet mutat néhány kikötő (Fotó: Mediaworks/Feol/Tihanyi Tamás)
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.