Visszatért a színpadra a kalocsai Thália Társulat

Régóta nem hallattak maguk felől a Thália Társulat kalocsai színészei.

null

A napokban bemutatott hangjátékon kívül várható tőlük egy Rejtő Jenő-kabaréest is, de ennek ősbemutatója csak pár hónap múlva esedékes  – írja a Bács-Kiskun megyei hírportál, a Baon.hu.

Régebben sokat foglalkoztam Nagy Lászlóval, így elővettük, hogy készüljön belőle egy kora nyári műsor. Szerettük volna megerősíteni, hogy a költőnek mekkora jelentősége van a 20. századi magyar lírában és műfordításban – vázolta a társulat küldetését Balogh Csaba Zoltán. Az estet rendezőként is jegyző tag szerint a tudatosan összeválogatott műveket, köztük egy-egy rövid zongoradarabbal, nagyon alkalmasnak találták arra, hogy közönség előtt is bemutassák, hiszen az élő- és hangjáték sajátos elegyeként sikerült színpadra állítani. Mint mondta, a szerepeket nagyon demokratikusan osztották szét: ő odaadta a csapatnak a tematikában szereplő összes verset, amelyekből a társulat tagjai szabadon választhatták ki a számukra testhezállót.

A színész megjegyezte: nagyon jól jött a könnyebb felkészülést igénylő Nagy László-darab, hiszen a pandémia alatt nemhogy előadásokon, próbákon is alig tudtak részt venni, ráadásul több új tag csatlakozott hozzájuk, ami még inkább sürgetővé tette a szereplési lehetőségek megteremtését.

Ebben nagyon jó partner a Tomori Pál Városi Könyvtár, hiszen meghívtak minket a költészet napjára, és ez a program is lényegében az ő felkérésükre született – árulta el Balogh Csaba Zoltán, megjegyezve, hogy szerencsés fordulat volt az is, hogy egy fiatal zongorista, Kapitány Áron repertoárja ugyancsak beleillett az est tematikájába.

Nem csak ezen a műsoron dolgoztunk az utóbbi időben. Szeretnénk megvalósítani egy Rejtő Jenő-estet, ami a szerző kabarétémáiból állna. Itt nemcsak magukat a kabarékat szeretnénk bemutatni, hanem azt a 100–120 évvel ezelőtti miliőt is, amiben születtek. Elég jól álluk vele, így ősszel várhatóan megtarthatjuk a premiert – tette hozzá.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.