RunBogárd futóverseny és családi futónap Sárbogárdon

Az ötödik RunBogárd futóversenyt és családi futónapot augusztus 28-án, vasárnap rendezik Sárbogárdon. Mosolyfutammal és félmaratonnal, kiegészítő programokkal!

null

Amint Varga Katalintól, a RunBogárd Futóklub képviselőjétől megtudtuk: a rajt és a cél hagyományosan a Hősök terén lesz, a mozogni vágyók öt távon mérettethetik meg magukat – írja a Fejér megyei hírportál, a feol.hu.

A mosolyfutam 1 kilométeres távja idén is elsősorban a gyerekeknek szól, illetve a babakocsisoknak, futóbicikliseknek, gyermekmotorosoknak, és azoknak az apróságoknak, akik apa, anya, papa, mama nyakában érzik magukat legjobban egy futóversenyen.

A 3 kilométeres táv újítás, a szervezők szeretnék, ha azok is elindulnának a versenyen, akik eddig a távok hosszúsága miatt nem mertek, vagy nem tudnak rendszeresen futni. A 7, 14 és 21 kilométer részben már hagyományosnak mondható, azonban új formát is ölt, hiszen az eddig megszokott utcai versennyel ellentétben egy természetesebb közegben zajlik majd. A gyermekek 9 órakor startolnak a művelődési központtól, a hosszabb távok pedig egységesen 10 órakor rajtolnak. Nevezni augusztus 14-éig lehet a www.runbogard.wordpress.com/nevezes oldalon, helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.