Izgalmas programokkal készülnek idén is Kecskeméten, a Kutatók Éjszakáján

Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

null

A Bányai Júlia Gimnázium immáron nyolcadik alkalommal csatlakozik a programsorozathoz. Pénteken 18 és 22 óra között várják a tudomány iránt érdeklődőket, látványos kísérletekkel, interaktív bemutatókkal előadásokkal – írja a Bács-Kiskun megyei hírportál, a baon.hu.

A többi között ördöglakat, szabadulószoba, biológiai előadás, interaktív játék, robotika, napelemes autóépítés lesz elérhető az érdeklődők számára. 

A részletes program az iskola honlapján elérhető.

A TIT Élményközpont pénteken 16 és 18 óra, szombaton 10 és 12 óra között tart programokat. Többek között környezetbiológiai érdekességekről Lendvai Mária tanárnő tart gyakorlattal egybekötött izgalmas foglalkozást. 

A csillagászat kedvelőinek Balogh Gábor vonultatja fel a legérdekesebb eszközöket, látnivalókat. 

A digitális planetáriumban látni lehet majd az Amerikából érkezett Geodome varázsgömböt, melyet máshol nem mutatnak be a kontinensen. Napos idő esetén a naptávcső is izgalmas élményeket nyújthat.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.