Jótékonysági futást szerveztek Kiskőröstől Koltóig

Az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány rendezvénye több települést is érint, jelenleg Orosházán tartanak.

null

Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója, egy jótékonysági esemény ötletgazdája és szervezője fantasztikusnak nevezte a szerda reggeli orosházi célba érkezését azoknak a futóknak, akik hírét viszik a véradás fontosságának és adományokat juttatnak el rászorulóknak – írja a Békés megyei hírportál, a beol.hu.

A jótékonysági esemény keretében 500 kilométer megtétele a cél. Békés megyében Orosházát, majd Gyulát érintik a futók.

Még az időjárás is kiderült, amikor befutottak az Árpád-kertbe, a szelfiponthoz a város több iskolájának a diákjaival és a kórházigazgatóval, dr. Duray Gergővel együtt.

Gui Angéla személyes kapcsolatait is felidézte: elárulta, ő nagykárolyi, a város pedig Orosháza testvértelepülése. Már az együttműködés aláírásánál is itt volt, sok évtizeddel ezelőtt. Majd elmesélte e nemes kezdeményezés célját.

 

Kedden rajtoltunk Kiskőrösről, mert ott született Petőfi Sándor. Orosháza, Gyula, Nagyszalonta, Nagyvárad, Székelyhíd, Nagykároly, Erdőd érintésével, 500 kilométer megtétele után az Egy vérből vagyunk jótékonysági futással érünk Koltóra, ahol a költő és szerelme a mézesheteiket töltötték. Az összetartozás üzenetét hirdetjük. 

Én pedig abban hiszek, hogy az összetartozás anyanyelve a cselekvő szeretet. Ezzel a futással nem magunkért, hanem azokért a gyerekekért futunk, akiknek nincsenek szüleik, vagy nehéz körülmények között élnek. De ennek a cselekvő szeretetnek az anyanyelve a véradás is, ami most zajlik az orosházi művelődési központban. Fontos megemlíteni, hogy a Táncsics gimnáziumból húsz első véradó érkezik vért adni. Az adományozás is a cselekvő szeretet anyanyelve. A kultúra jegyében is futunk: Petőfi Sándor emlékév kapcsán formabontó a jótékonysági futásunk. Magyarságunk megtartó erejéhez mindezek hozzátartoznak – fogalmazott a főszervező Orosházán. Azt is elárulta, vasárnap, a déli harangszóra érkeznek Koltóra, ahol 9 gyermekotton 200 gyermekével teszik meg az utolsó kilométereket a futók.

 

Dávid Zoltán polgármester is fontosnak tartotta, hogy jelen legyen a fiatalokat is vonzó eseményen. 

Jó célnak nevezte a kezdeményezést, hiszen egyrészt gyerekeknek segítenek, másrészt Orosháza véradó helyszíne a jótékonysági futásnak.

Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese Orosházára érkezve elmondta, évente 40-50 ezer új véradót regisztrálnak.

– Az utánpótlás nagyon fontos – hangsúlyozta. Köszönetét fejezte ki a szülőknek, akik jó példával járnak a fiatalok előtt. És az első véradóknak, akikben megvan a segítő szándék. A kórháznak, a véradóállomásnak is köszönetet mondott, hogy biztosítják a betegellátás zavartalanságát.

 

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.