Novák Katalin a zánkai Erzsébet-táborban díszített fenyőfát a gyerekekkel

Novák Katalin köztársasági elnök a zánkai Erzsébet-táborba látogatott december elsején, ahol beszélgetett a gyerekekkel, velük díszítette fel a karácsonyfát, és a jelenlévőkkel együtt részt vett a tábor karácsonyi programjain. Az államfő azt mondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy a magyaroknak békés, nyugodt karácsonyuk legyen.

null

Hornyák Tibor, a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke a Veszprém megyei hírportál, a veol.hu tudósítása szerint köszöntőjében kiemelte, a kormány támogatásának köszönhetően már második éve a felújított táborokban szerveznek a gyerekeknek karácsonyi ünnepséget.

Novák Katalin köztársasági elnök azt mondta, mérföldkőnek számít az idén tízéves Erzsébet-táborok életében a jubileum. Ezekbe a táborokba sok olyan gyermek és felnőtt is eljöhet, akik másként nem jutnának el a Balatonhoz. A köztársasági elnök méltatta a táborban dolgozó pedagógusokat, hangsúlyozta a felújított táborok jelentőségét, melyek önfeledt kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak a résztvevőknek. Zánkán a téliesítésnek köszönhetően ezen a télen 16 ezer táborozó fordulhat meg. 

Novák Katalin szólt a karácsony előtti várakozásról. Azt mondta, a magyar emberek békés, nyugodt karácsonyt szeretnének, erre vágynak. Ez most felértékelődik, hiszen a szomszédságunkban háború dúl.

– Mindent megteszünk azért, hogy a magyaroknak békés, nyugodt karácsonyuk legyen

- fogalmazott a köztársasági elnök. Az ünnepi gondolatok után az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület egyik tagegyüttese, a Veszprémből érkezett Szilágyi Táncegyüttes gyermekcsoportja adott szép adventi, karácsonyi műsort. Az Erzsébet-karácsonyon Novák Katalin köztársasági elnök a gyermekekkel együtt korcsolyázott a tábor jégpályáján, majd a tábori adventi forgatagban közösen teázott velük.

Fotó: Pesthy Márton/veol.hu

Mint ismert, az Erzsébet-karácsonyon 2016-2021 között több mint 27 ezren vettek részt. 2022-ben közel 11 ezer vendéget vár a szervező Erzsébet Alapítvány az ünnepi programsorozatra, amely a zánkai Erzsébet-táborban valósul meg. Az Erzsébet-karácsony mellett télen péntektől vasárnapig Családi Erzsébet-táborokba is várják a szervezők a vendégeket. A családi turnusokba november 18-tól december 18-ig öt hétvégén ötezren érkezhetnek. Így télen összesen mintegy 16 ezer vendéget várnak a zánkai Erzsébet-táborba.

Az Erzsébet-karácsonyra magyarországi köznevelési intézmények, általános iskolák, alapfokú művészeti iskolák, gyógypedagógiai és konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények jelentkezhettek 1-8. évfolyamon tanuló gyermekcsoportokkal. A programokat, az iskolások utazási költségét, a program alatti étkezést, a hazaútra való hidegcsomagot a szervező Erzsébet Alapítvány biztosítja.

Az eredeti cikk Novák Katalin fenyőfát díszített a gyerekekkel címmel a veol.hu oldalon érhető el.
Borítókép: Novák Katalin köztársasási elnök fenyőfát díszít a gyerekekkel Zánkán (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.