Pezsgővel várták a véradókat Szegeden

A mostani volt az év utolsó véradása, így köszönik meg a véradóknak, hogy ilyenkor is eljönnek, és gondolnak azokra, akiknek segítségre van szükségük.

null

Körülbelül kétszáz üveg pezsgővel várták a véradókat pénteken Szegeden, az Országos Vérellátó Szolgálat szegedi regionális központjában – ismertette a dél-alföldi hírportál, a Délmagyarország.hu. 

Sasvári Krisztina hozzátette, hogy már sokadik éve szerveznek pezsgős véradást, általában az év utolsó napjaiban. Eddig általában elfogytak a pezsgők, sőt, volt olyan alkalom is, amikor még el kellett menni pár üveget vásárolni, annyira sokan akartak vért adni. Kiderült az is, hogy a pezsgős véradás nem azt jelenti, hogy a véradás után azonnal megihatják a véradók a pezsgőket, ráadásul a véradás előtt amúgy sem szabad alkoholt inni. Sasvári Krisztina mindenkinek azt javasolta, hogy december 31-én bontsa ki az ajándékba kapott italt.

A Vöröskereszt és a Vérellátó Szolgálat munkatársai egyébként nem sokáig pihennek. Január 2-án, hétfőn már rendes nyitvatartással várják az összes véradóállomáson azokat, akik 2023-ban is így akarnak segíteni másokon.

 A jövő év első úgynevezett kiszállásos véradása január 8-án, vasárnap lesz a Szeged Plázában, ahol újra megrendezik a Bödön piacot, és ahol már rendszeresen ott vannak a Vöröskereszt munkatársai is.

Az eredeti teljes írás Pezsgővel várták a véradókat címen a Délmagyar.hu oldalon olvasható. 

Borítókép: Sokadik éve szerveznek az év utolsó napjaiban véradást (Fotó: Délmagyarország/Gémes Sándor)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.