Térségi jelentőségű projekt lehet a Jenő és Polgárdi közötti út felújítása

A fejlesztés lehetőséget nyitna a tömegközlekedés megszervezésére is.

null

Az év utolsó közmeghallgatását tartották Jenőn szerdán. Két fontos dolog került említésre, az egyik a Jenő-Polgárdi közötti útszakasz volt.

Kerekes Ildikó, a település polgármestere tájékoztatta a lakosokat, Törő Gábor országgyűlési képviselővel történt többszöri egyeztetésükről, a Jenő és Polgárdi közötti út felújításáról, melyet a magas költségek miatt, térségi jelentőségű projektként szeretnének megvalósítani. 

A polgármestert rendszeresen keresik meg azzal a kérdéssel, hogy mikor várható előrelépés, mert az út bizony egyre rosszabb állapotban van. Fontosnak tartja ezt a fejlesztést, mert lehetőséget nyitna a tömegközlekedés megszervezésére is, amely sokaknak megkönnyítené a munkába járást. 

A másik lakossági kérdés az e hulladék és lomtalanítás volt.

 A kérdésben igyekszik az önkormányzat olyan céget találni, aki elviszi az összegyűjtött e hulladékot, azonban arra buzdít a polgármester mindenkit, hogy éljen az évi egyszeri ingyenes, Vertikál Zrt. által biztosított lomtalanítási lehetőséggel.

Mindezek mellett megemlítette, hogy szükség van a cselekvő közösségekre, melyben Jenő község kiemelkedően élen jár, példát mutatva a körülöttük lévő településeknek. 

Mikor polgármesterségét kezdte, egyik célkitűzése az volt, hogy jöjjenek létre egyesületek és önkéntes munkát szívesen adó emberek. Munkájukat nagyra tartja és köszönettel veszi. Fontosnak tartja azonban azt is, hogy az önkormányzattal, és az egyesületek egymással is egyeztessenek egy-egy program során, de már egy-egy pályázat beadásakor is lényeges, hiszen csak összefogással lehet előre jutni, egymást kiegészítve lehetséges eredményt elérni. 

Az intézmények fenntartásáról esett még szó ezen az alkalmon és az óvoda fontosságáról. Elkötelezett polgármesterként, és képviselő testületként is azon dolgoznak, hogy az energiaárak mellett is zökkenőmentes legyen az orvosi rendelő, gyermekorvosi rendelő, fogorvosi rendelő és persze az óvoda működése. 

Az eredeti teljes írás Térségi jelentőségű projekt lehet a Jenő és Polgárdi közötti út felújítása címen a Feol.hu oldalon olvasható. 

Borítókép: A Jenőt és Polgárdit összekötő útszakasz (Fotó: Fejér Megyei Hírlap) 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.