Csaló szegedi orvosokat fogtak a rendőrök

Kiterjedt hálózatot üzemeltettek az orvosok, akik ellen bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt is nyomoznak.

null

Csaknem 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott egy időben házkutatásokat a napokban – írta meg a Dél-magyarországi hírportál, a Delmagyar.hu. A Nemzeti Nyomozó Iroda azt közölte, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése után kezdtek nyomozni tavaly novemberben gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetői és a velük kapcsolatban álló orvosok ellen.

Bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint személyes adattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt indítottak eljárást.Olyan cégeket azonosítottak be, akik nagy értékben, jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat gyógyászati segédeszközök után.

Először összesen tizenheten voltak érintettek: 6 orvos, 8 cégvezető és 3 alkalmazott. Az ortopéd orvosok közül kettő szegedi, egy makói, egy szigetszentmiklósi, egy szekszárdi és egy budaörsi, míg a segédeszközöket gyártó cégek vezetői többségében szegediek, de van köztük egy ceglédberceli és egy budapesti is.

A gyanú szerint a szakorvosok a betegfelhajtók által hozott páciensek számára a legnagyobb állami támogatású eszközöket írták fel attól függetlenül, hogy a betegnek szüksége volt-e rá vagy sem. Majd az ezek után járó állami támogatásokat jogosulatlanul visszaigényelték.

A teljes, eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: Házkutatást tartanak a rendőrök (Fotó: Police.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.