Kidőlt fák gátolták a közlekedést Dunaújvárosban és környékén

Áramkimaradások övezték a vihar útját.

null

Jelentős gondokat okozott a viharos, orkán erejű szél is szombaton. Reggeltől estig meg sem állnak a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók, folyamatosan dolgoznak a szél okozta károk felszámolásán – írja a dunaújvárosi hírportál, a Duol.hu.

A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók meg sem álltak szombaton egész nap, folyamatosan dolgoznak a szél okozta károk felszámolásán. Délután 16 óráig csaknem 350 tűzoltói beavatkozásra volt szükség Fejér vármegyében, elsősorban Székesfehérváron és környékén, kapta a tájékoztatást a Duol.hu Szabó-Bisztricz Anetttől, a megyei katasztrófavédelem szóvivőjétől. 

A riasztások többsége kidőlt fák miatt érkezett, de több épület lemez-, cserép- és zsindelyfedésű tetőszerkezetét, illetve homlokzatát megbontotta a viharos szél. A szél miatt kifordított fák lakóházakra, kerítésekre, utakra, elektromos vezetékekre dőltek, helyenként elszakítva azokat. Emiatt fennakadásokra kellett számítani az áramellátásban és a közlekedésben is. Fejérben több mint kétezer fogyasztási helyen nem volt átmenetileg áram, mert elszakadtak a vezetékek.

Borítókép: Pusztaszabolcson az élelmiszer-áruháznál kidőlt fa akadályozta a közlekedést szombaton délelőtt (Fotó: Horváth László/Duol.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.