Megkezdték az egri bazilika 180 éves freskóinak restaurálását

A festéssel lassabban haladnak a tervezettnél, így márciustól májusig tarthat a munka.

null

Az aljazatbeton elkészítésével és a belső állványozással folytatódott az elmúlt hónapokban az egri bazilika építése. Rudolf Mihály Ybl-díjas építésztől, a kivitelezést végző Hadas Építész Kft. ügyvezető igazgatójától a Heves vármegyei hírportál megtudta, hogy miután augusztus 20-ra elkészültek a három és fél éve kezdődött felújítás első ütemével, a templom másik oldalán kezdtek dolgozni. 

Rudolf Mihály szerint a freskók restaurálása nehezebb feladat lesz, mint az első ütem esetében volt.

 Míg ugyanis ott hetven éves festményeket kellett letisztítani és megújítani, ebben a térben 180 éves freskók találhatók, amelyeket lassabb műveletsorral lehet felújítani. A régi festéket újra biztosítani kell a kupolaszerkezethez. A díszítőfestéssel már könnyebben haladhatnak a szakemberek. 
Megtörténik majd a műmárványozás is az oszlopokon és a falpilléreken. A belső terek falfestéséhez 12 fokos hőmérséklet szükséges, míg a homlokzati festéshez 7 fokos felületek kellenek. A külső állványozással nem haladtak abban az ütemben, hogy a festést a tél előtt elvégezzék, ezért márciustól májusig tarthat a munka. Felállványozták egyébként a két tornyot is, az északi oldalon egy lift is készült, amelynek segítségével sokkal könnyebb az anyagok mozgatása. A belső munkák még lassabban haladtak – írja a Heol.hu cikke.
Borítókép: Folyamatosan dolgoznak a főszékesegyházon (Forrás: magyarepitok.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.