Önkényuralmi jelképekkel rongálták meg az egyik fecskeparti társasházat

Megközelítőleg félmillió forint értékű anyagi kárt okoztak.

null

A közös képviselő még múlt hét pénteken megtette a feljelentést a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, miszerint a homlokzat mindkét oldalát festékkel összefirkálták és megközelítőleg 500 ezer forint értékű anyagi kárt okoztak.

A Feol felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, akikhez megkeresésükkor még nem érkezett meg a feljelentés. Információik szerint azonban a környékbeliek megkérdőjelezték, hogy a közös képviselő valóban megtette-e a feljelentést, aki, hogy tisztázza a helyzetet, eljuttatta a Feol-nak a feljelentés másolatát, melyben a következő áll: 

„A bűncselekmény elkövetésével megvádolni senkit sem tudok, feljelentésemet ismeretlen tettessel szemben kívánom megtenni. Kérem a T. Rendőrkapitányságot, hogy az elkövető felkutatása és felelősségének megállapítása érdekében a nyomozást lefolytatni és a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjen” – olvasható a levélben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.