Régen nem használt dologra bukkantak Veszprémben egy könyvtár alatt

Egy jó állapotban lévő pincére bukkantak az Eötvös Károly Megyei Könyvtár felújítása során. Az még kérdéses, hogy meg tudják e nyitni a nagyközönség előtt.

null

A 25 évvel ezelőtti felújítás során már ismert volt a pince, de később feledésbe merült, így újdonságként fedezték fel ismét a könyvtár munkatársai - mondta el a Veszprém vármegyei hírportál, a VEOL érdeklődésére Baranyai Tamás, az intézmény igazgatója.

A gyerekkönyvtár alatt található pincén látszik, hogy többször foglalkoztak vele, a legutóbbi felújítás alatt kisebb falazás is történt, illetve az 50-es években villanyszerelés is zajlott lent. Arra utaló jeleket is találtak, hogy egykor légópinceként is funkcionált.

Az igazgató elmondta, a könyvtár épületét 1902-ben adták át, de már korábban is állt ház a helyén, aminek múltja a 18. századig nyúlik vissza, így izgalmas újra felfedezés a pince megtalálása. Hozzátette, a mostani felújításkor használt terveken nem szerepelt a helyszín, az egyik bejárás során fedeztek fel egy aknafedelet, alatta pedig a pincét.

Baranyai Tamás örömmel megnyitná a nagyközönség előtt, azonban ez komoly beruházást igényelne, illetve a megközelíthetősége is nehézkes, ugyanis egy szűk aknafedelen keresztül lehet lejutni a pincébe, illetve vastag beton található a bejárat környékén, így a feltárása is nehézkes lenne.

Az eredeti cikk Többszáz éves pincét találtak Veszprémben a megyei könyvtár alatt címen érhető el a Veszprém vármegyei hírportál, a VEOL oldalán.

Fotók forrása: Nagy Lajos/Napló

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.