Ördögűzést akart végrehajtani, óriási károkat okozott a gyújtogató a pápai Nagytemplomban

Egy 43 éves nő bement a templomba, és felgyújtotta az ott található antik terítőket, az oltárról a virágokat és a szobrokat pedig ledöntötte.

null

Azóta kiderült, az asszony állítólag pszichés beteg, látomásai vagy hallucinációi lehettek, mert ördögűzést akart végrehajtani, ezért söpörte le a növényeket, gyújtotta fel a terítőket. Bár a feltételezett elkövető ellen garázdaság miatt büntetőeljárás indult a Pápai Rendőrkapitányságon, az eset óta újra látták a templomban.

– Egy zavaros elméjű nő volt az elkövető, meggyőződésem, hogy segítségre, kezelésre szorul, és addig nem is lenne szabad kiengedni a gyógyintézetből, amíg nem stabilizálják az állapotát – mondta Mail József apát-plébános.

– Az esetből okulva a templomot őrizni fogjuk, és a nyitvatartási időn is változtatunk, délután zárva tartjuk, és a misék előtt fél órával nyitjuk csak ki. A kár, amit okozott, felmérhetetlen, olyan füst volt, hogy semmit sem lehetett látni, a tűzoltók ventilátorokkal tudták csak kifújni a füstöt. A szobrokra és freskókra lerakódott a korom, hogy pontosan mekkora a kár, egyelőre nem lehet megbecsülni, mert az alkotások magasan vannak, és azokhoz valahogy fel kell jutnunk, hogy jobban szemügyre tudjuk venni.

A plébános elmondta, korábban már voltak kisebb atrocitások a templomban, meggyűlt a bajuk a hajléktalanokkal, akik befeküdtek a padokba aludni, részegeskedtek és bepiszkítottak, előfordultak kisebb lopások is, de tűzeset ez idáig nem történt − olvasható a Veszprém vármegyei hírportál, a VEOL cikkében.

Az eredeti cikk a VEOL oldalán érhető el.

Borítókép: A tűzeset miatt szigorítanak a templom szabályain. (Fotó: Haraszti Gábor / VEOL)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.