A Goiás-i Ifjúsági Szimfonikus Zenekar zenél a fehérvári kastélyban

2024. 08. 27. 12:57
null

Maga Susan Kleebank, Brazília magyarországi nagykövete invitál minden érdeklődőt egy ingyenes szimfonikus estre, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba. A vasárnapi eseményen nem kevesebb, mint 88 fiatal zenész lép majd a kastélyban a közönség elé – írja a Veszprém vármegyei hírportál, a veol.hu.

A Goiás-i Ifjúsági Szimfonikus Zenekar tart szabadtéri koncertet a Károlyi-kastélyban szeptember 1-én, vasárnap este, 18 órakor. A "Latin zene a Károlyiéknál" című előadást a kastély előtt élvezhetik az érdeklődők.

A kastély közleménye szerint a Goiás-i Ifjúsági Szimfonikus Zenekar (OSJG) a School of Future in Arts Basileu França projektje. 2001-ben alapították, és ma is Brazília közép-nyugati részének egyik legfontosabb zenészképző központja, amely 20 éve töretlenül működik. Célja, hogy fiatalokat képezzen ki, akik hivatászszerűen zenekarokban dolgozhatnak Brazíliában és külföldön, valamint demokratizálni a lakosság zenekari zenéhez való hozzáférését. Az OSJG teret hódított a nemzeti színtéren, Brazília egyik legjobb fiatal zenekarának tartják. A zenekar számára az alábbi három dolog a legfontosabb: a társadalmi befogadás, a művészeti képzés és a zene terjesztése a saját társadalmukban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.