Akadálymentesített Balaton-part, színházi előadás, para-sportágválasztó is várja a Máltai Szeretetszolgálat mozgássérülttáborának résztvevőit. A kerekesszékes táborozókat családtagjaik vagy állandó kísérőik helyett a feladatra felkészített fiatal önkéntesek segítik, a programok között pedig olyanok is akadnak, amelyek mindennapok során legtöbbjük számára elérhetetlenek – írja a Veszprém vármegyei hírportál, a veol.hu.
Kétszáz fiatal részvételével kezdődött augusztus 19-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyhetes ifjúsági mozgássérülttábora Balatonfenyvesen – közölték a szervezők. Mint írják, a koronavírus-járvány okozta többéves kihagyás után a karitatív szervezet ismét megszervezi a mozgáskorlátozott és halmozottan sérült fiatalok táborát.
Az egyhetes vakáció sajátossága, hogy a fiatalok családtagjaik és állandó kísérőik nélkül érkeznek, a tábor ideje alatt a feladatra előzetesen felkészített kortárs önkéntesek segítik őket.
Együtt vesznek részt a programokon, miközben kölcsönösen megismerik, így jobban meg is értik egymást. A mozgássérült emberek megerősítést és önbizalmat nyerhetnek, kísérőik pedig családjuk és ismerőseik körében is leszámolhatnak a sérült emberekkel kapcsolatos tévhitekkel, előítéletekkel. A táborban így két oldalról is bontják a sajnálat és a tudatlanság emelte láthatatlan falakat. Az egyhetes nyaralás pedig a szülők számára is a pihenés időszaka.