Új diákbérlet: októbertől már jelképes összegért buszozhatnak a tanulók Szolnokon

Október hónapra lehet először megvenni 200 forintos jelképes összegért azt az új bérletet, mellyel a szolnoki buszjáratokon utazhatnak a diákok. Az új diákbérlet nem csak a szolnoki lakhellyel rendelkező, de az itt tanuló, vidéki diákoknak is biztosítja ezt a lehetőséget. Ezzel havonta 1300 forintot spórolhatnak meg a családok.

null

Még áprilisban döntött úgy Szolnok képviselő-testülete, hogy 2024 szeptember elsejétől egy új diákbérlettel a szolnoki lakóhellyel rendelkező tanulók vehetik majd igénybe a város tömegközlekedését, vagyis a helyi buszjáratokat ezzel a kedvezménnyel. Az iskolakezdés miatt sokan érdeklődtek erről a napokban Szolnokon, ezért kérdésünkkel, miszerint mikor és hogyan juthatnak hozzá a diákok az új diákbérlethez, megkerestük a szolnoki önkormányzatot – olvasható a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportálon, a szoljon.hu-n.
 

Szolnokon tanulóknak is jár az új diákbérlet

– Szolnok Megyei Jogú Város a Volánnal folytatott több hónapos egyeztetés után alakította ki az új diákbérlet bevezetésének részleteit – tájékoztatott Gyuricska Éva, az önkormányzat sajtóreferense. Mint elmondta, a tervezet szerint október hónapra vehetik meg először a szülők, illetve a diákok a jelképes, 200 forintos adminisztratív költséget tartalmazó havi bérletüket. A kedvezmény nem korhoz kötött, azok vásárolhatják meg, akik tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, és eddig az 1500 forintos havi bérlettel utaztak. Hangsúlyozta, újdonság és pozitívum a korábbi tervekhez képest, hogy a vidéki, de Szolnokon tanuló diákok is ezért a jelképes összegért juthatnak hozzá a havi bérletükhöz.

– Az augusztus 29-i soron kívüli közgyűlésen kerül a képviselők elé az az előterjesztés, mely az új diákbérlet bevezetése mellett többek között a Széchenyi városrészben átmenetileg felfüggesztett bérletárusítás újbóli elindításáról is szól – tette hozzá a sajtóreferens. 

Borítókép: Shutterstock.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.