Megújult az enyingi katolikus templom orgonája

null

Június végén egy időre felújítási munkálatok miatt elbúcsúzott orgonájától az enyingi katolikus templom, nemrég azonban visszakerült és hamarosan hallható is lesz – írja a Fejér vármegyei hírportál, a feol.hu. 

Ringhoffer Gergely orgonaépítő és munkatársa nyár elején elemeire bontotta az orgonát és azt követően budapesti műhelyébe vitte, hogy ott felújítsa. A szakember akkor a feol.hu-nak elmondta az 1939-ben készült orgona felújítása már szükségszerű volt, sípjai megsérültek, de a billentyűzetére is ráfért már a renoválás, illetve az új orgonamotor is indokolt volt. 

Az orgonán egész nyáron dolgoztak, szeptember elején pedig ismét visszatértek Enyingre, hogy beépítsék az immáron megújult elemeket. Ennek folyamataiba lestünk be ezúttal. Mint az erről készült videóban is elhangzik: a terv szerint jövő hét végére el is készülnek, így már minden készen áll az október 19-én esedékes orgona avatásra, amelyen Dankos Attila orgonaművész fogja megszólaltatni a hangszert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.