Átadták az új trafiboxot Balatonalmádiban

Veszprém vármegye 27. trafiboxát adták át december 18-án Balatonalmádi Veszprém felőli bevezető szakaszán.

null

Az ünnepélyes átadón beszédet mondott Dékány Balázs dandártábornok, Veszprém vármegye rendőrfőkapitánya és Bercsényi László, Balatonalmádi polgármestere - olvasható a veol.hu cikkében.

Dékány Balázs elmondta, hogy a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság két évvel ezelőtt indította el azt a programot, amelynek célja, hogy minél inkább biztosítsák az állampolgárok balesetmentes közlekedését. Rengetegen közlekednek, ez folyamatosan növekvő tendenciát mutat a vármegyében, főleg a nyári időszak alatt. A program keretében ez a 27. trafibox sebességmérő eszköz, amelyet telepítettek, és ígérete szerint továbbiak is kikerülnek majd az utak mentén a jövőben.

A program óta a baleseti statisztikai adatok javultak a sebességtúllépés esetében. Ezek az eszközök nemcsak a baleset megelőzésére hivatottak, hanem bűnüldözésre is használhatóak. A rendőrség és az önkormányzat közös összefogásának eredménye a most kihelyezett sebességmérő. Szeretnék a humán erőforrást ezekkel a készülékekkel kiváltani, hogy a rendőrök képességeit olyan helyzetekben tudják használni, amit a technika nem tud felváltani. 

Miért volt szükség az új trafiboxra?

Bercsényi László beszédében elmondta, hogy Balatonalmádi közlekedésbiztonsága szempontjából egy nélkülözhetetlen beruházás volt a trafibox. Ezen a szakaszon több gyerek is közlekedik, ezért is volt szükség a gyorshajtás megszüntetésére. Káptalanfüreden is van egy szakasz, ahol Balatonfüred felől behajtanak az autósok a városrészre, ahol gyakoriak a balesetek, szerinte ott is szükséges lesz egy sebességmérő telepítésére. Emellett a polgármester fontosnak tartja a térfigyelő kamerarendszer fejlesztését is a közbiztonság érdekében. 

Az eseményen részt vett Anda György rendőr ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, Borbély Zoltán rendőr alezredes, kapitányságvezető, Reiter Barnabás rendőr alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető és Csizmadia Zoltán rendőr százados, balesetmegelőzési kiemelt főelőadó. 

Borbély Zoltán elmondta, hogy a céljuk az, hogy minél kevesebb baleset történjen az utakon. Azon az útszakaszon, ahová kihelyezték a sebességmérőt, nincsen járda, és az ott élők nem érezték magukat biztonságban. A legmagasabb sebesség, amit ezen a szakaszon mértek, 147 km/óra volt, de emellett több 100 km/óra fölötti sebességet is regisztráltak. Az egy-két órás mérések alkalmával általában 10-15 gyorshajtót számoltak. Az eddigi mérési helyhez képest feljebb helyezték el a trafiboxot. A lakosság korábban aláírásokat gyűjtött annak érdekében, hogy sebességmérőt helyezzen ki a hatóság. Az aláírásokat azután az önkormányzat számára továbbították. Vagyis a sebességmérő kihelyezését egy társadalmi szerepvállalás eredményezte.

Borítókép: Átadták az új trafiboxot Balatonalmádiban (Fotók: Nagy Lajos/Napló)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.