Simon Márk hadnagy a Szegedi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának előadója négy hónapos vezetői képzésen vett részt Dubajban.
Simon Márk hadnagy négy hónapos vezetői képzés keretében tapasztalhatta meg, hogy milyen a milyen a világ egyik legmodernebb rendőrsége – írja Facebook-oldalán a Zsaru Magazin.
Nem volt könnyű menet a dubaji vezetői képzés
A vezetői képzést az Egyesült Arab Emírségek Dubaji Emírsége indította, a képzés során 250 első körös jelentkezőből választottak ki 50-et. A Simon Márk több teszten, orvosi vizsgálatokon és egy négyfős bizottság előtt kellett bizonyítania, hogy felvegyék. Végül januárban gépre is szállhatott.
Hajnali 2 órakor érkeztem meg a dubaji nemzetközi repülőtérre, ahonnan busz vitt minket a campusra. Olyan kollégákkal találkoztam és lehettem együtt négy hónapig, akik a világ számos kontinenséről, 38 országból érkeztek, a Karib-térségtől és Latin-Amerikától Európán és Dél-Afrikán át egészen Kínáig és Délkelet-Ázsiáig
– mesélt élményeiről Simon Márk.
A vezető képzés összesen négy nagy részből épült fel, a RIT Egyetem adta akadémiai részből, általános vezetéselméletből, rendőri szakmai gyakorlatból, valamint wellnessből, ami a sportot jelentette. A résztvevők betekintést kaptak a helyi kultúrába is. Ramadánkor az iftarágyú lövése jelzi a muszlimok számára a böjt végét és az iftar kezdetét. Ilyenkor megáll az élet egy pillanatra, a forgalom sem halad, nincs dudaszó. A rendőrök kiemelten figyelnek és intézkednek, hogy semmi se zavarja meg ezt a hagyományt.
Gyakorlati vizsgára is sor került
A gyakorlati vizsga egy rendőrségi szimulációs városban zajlott, ahol tíz kiválasztott résztvevő irányította a többieket három héten át. Simon Márk a tömegkezelő egység csoportparancsnoka lett. A vizsganapon egy védett személyt kísérő konvoj biztonságos útvonalát kellett biztosítaniuk nehéz körülmények között. A feladatot szándékosan megnehezítették, erőszakossá vált tüntetéssel, meghibásodott járművekkel, működésképtelen eszközökkel és hamis információkkal, de a csapat ennek ellenére sikerrel járt. Teljesítményüket az instruktorok és a vezetés is elismeréssel fogadta.