A kecskeméti színház 2025/26-os új évadában 15 darabot visznek színre, és immár 23 bérlettel. A nyár elején bejelentett új, Csombor Teréznek emléket állított bérlet szinte azonnal elfogyott – olvasható a Bács-Kiskun vármegyei hírportálon, a baon.hu-n.

Fotó: Benkő Emese
Felnőttkorba ért mint színházigazgató
Az évadnyitó társulati üléssel hivatalosan is kezdetét vette a 2025/26-os évad a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Cseke Péter direktor sikeres, dolgos színháznyitást, valamint boldog új évadot kívánt minden művésznek, alkotónak, vendégfellépőnek és a színház mind a 181 dolgozójának.
Az igazgató beszédében hangsúlyozta: ez az évad különleges mérföldkő a számára, hiszen ez immár a 18. évad, amelyet igazgatóként indít. Vidáman megjegyezte: „felnőttkorba értem mint színházigazgató”.
Cseke Péter külön örömét fejezte ki, hogy idén is köszönthették az évadnyitó társulati ülésen Kiss Jenő színművészt, a színház örökös tagját, aki immár 18 éve minden évadnyitón elszavalja Petőfi Sándor Levél egy színész barátomhoz című versét. Ezúttal is nagy tapsvihar fogadta.
Díjeső a társulatnál
Cseke Péter direktor a nyári eseményeket is felelevenítette, mely nem telt eseménytelenül. A Kecskeméti Nemzeti Színház Békéscsabán és Szarvason aratott hatalmas sikert az Oscar című vígjátékkal. A társulat két tagja állami kitüntetésben részesült augusztus 20-a, nemzeti ünnepünk alkalmából: Nagy Nikolett táncművész és Túri Lajos Péter táncművész, koreográfus a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át. Pavleszek László, a balett-tagozat táncművésze Zenit-Kecskemét Ifjúsági Díjat kapott. Mechle Christian színművész pedig a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének pályázatán nyert ösztöndíjat, amelyet az Országos Színházi Találkozón adtak át.
Köszöntötték a jubiláló és új kollégákat
Az igazgató gratulált Varga Katalin női főszabásznak, a női szabótár vezetőjének, aki immár 40 éve dolgozik a színháznál. Bár hivatalosan nyugdíjba vonult, továbbra is folytatja munkáját a teátrumban.
A direktor továbbá elmondta: a 2025/26-os évadban több új és visszatérő művészt is köszönthet a közönség. A Temesvári Színháztól érkezik Vajda Boróka, újra Kecskeméten játszik Konfár Erik, valamint Szabó Dorottya is visszatér a szülési szabadságról. A zenei tagozatnál új tagként üdvözölhetik Papp Dániel dobművészt és Lestákné Valasek Szilvia korrepetitort. Vendégművészként Horváth Lajos Ottó, Nagy Sándor, Katona László, Adorjáni Bálint, Antóci Dorottya, Dino Benjamin, Turpinszky Gippert Béla, Híves Boglárka, Kovács Éva, Tötös Roland, Serbán Attila, Laczák Boglárka, Bognár Szabolcs, Kristóf István és Major Attila lépnek majd színpadra.
Hatalmas sikere lett a kecskeméti színház legújabb bérletének
Cseke Péter az évadnyitón arról is beszámolt, hogy a múlt évad végén indult bérletmegújítás már akkor kiemelkedő számokat mutatott, a nyár folyamán pedig továbbra is folyt az értékesítés. Külön öröm, hogy tavaly megnyílt a 23. bérletház, Csombor Teréz emlékére, amely rövid időn belül megtelt. Ez országosan is páratlan eredmény a vidéki színházak körében.
Utazás térben és időben
Cseke Péter rátért az új darabokra. Az idei évad mottója: „Utazás térben és időben”, amely ígérete szerint izgalmas színházi kalandozásra hívja majd a közönséget. A nagyszínházban a zenés műfajok dominálnak, a Kelemen László Kamaraszínházban a vígjátékok és a klasszikus drámák kaptak helyet, míg a Ruszt József Stúdiószínházban kizárólag ősbemutatókat tűzött műsorra a színház, amely immár ötödik évében jár nemzeti színházként.
A direktor néhány mondatban kitért arra, hogy már vannak jelei, hogy 2030 körül egy nagy mértékű felújításon essen át a színház, mely már nagyon régóta várat magára. A kormány 2035-ig szóló állami építési beruházási programjai között szerepel közel 40 milliárd forint értékben a teátrum megújítása. Konkrétumok azonban még nem tudhatók.
Kovács Lehel művészeti vezető is szólt a társulathoz. Megjegyezte, már tavaly is azt mondta, sok munka vár rájuk, de idén még több. Ugyanakkor változatosabb, nagyon sokszínű lesz műfajilag is. Szente Vajk főrendező pedig szólt a 15 darabról, részletesebben is.
A színház 2025/26os repertoárja IDE KATTINTVA tekinthető meg.