Csaknem egy évvel ezelőtt nyitotta meg a Fodor Tanboltot az Alföldi ASzC Fodor József Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola a Napfény Parkban. Kíváncsiak voltunk, mekkora népszerűségre tett szert azóta a boltocska a szegediek körében, ezért csütörtökön terepszemlét tartottunk – olvasható a Csongrád-Csanád vármegyei hírportálon, a delmagyar.hu-n.

Fodor Tanbolt: egymásnak adják a kilincset a vásárlók
Gyorsan megállapítottuk, hogy a Fodor Tanbolt Szeged nagy kedvencévé vált: a vevők gyakorlatilag egymásnak adták a kilincset, belépve gyönyörű, friss áruk sokaságát, a pultok mögött mosolygós eladókat találtunk.
– Amikor elindítottuk a tanboltot, tartottunk attól, hogy nem jönnek ide az emberek. Ezzel szemben egyre csak nő a vásárlószám. Többször előfordult, hogy húsz kiló virsli másfél óra alatt elfogyott. Különösen a nagyobb ünnepek körül már akkora forgalmunk van, hogy alig győzik az eladók és a tanulók – mondta el Dombóvári Tamás, a Fodor Iskola igazgatója.
Ahogy a tanbolt neve is mutatja, minden árut, legyen az hentes-, pékáru vagy cukrásztermék, az iskola tanműhelyeiben a tanulók készítenek el a gyakorlati óráikon oktatóik segítségével. A nagy kereslet miatt már most komolyan fontolgatják a nyitvatartási idő hosszabbítását.
Retró ízek, kézműves minőség – kizárólag adalékmentesen
A legkelendőbb hentesárukként a virslit, a rakott csülköt és a szárazkolbászokat említette Dombóvári Tamás. Az édességeket kivétel nélkül gyorsan elkapkodják: csütörtökön mákos és túrós pite volt soron, de a legkülönfélébb tortákat, szelet süteményeket, linzereket, pohárdesszerteket is szoktak kínálni.
A péktermékek közül a kedvencek rendszerint a kalácsfélék: a foszlós és a mindszenti kalács. Csütörtökön egy hölgy vásárló nagy örömmel jegyezte meg, hogy annyira friss a kalács, hogy még meleg. Vett sós perecet is, amiről állította, hogy a városban nincs párja, és éppen harminc évvel korábbi ízemlékét hívta elő. Emellett bőséggel vásárolt egy másik gyerekkori kedvencéből is, a bordás kifliből, amit látogatásunk alatt úgy vittek, akár a cukrot. Egy édesanya babakocsit tolva, kisfiával érkezett, és húsz bordás kiflivel távozott. Elmondta, hogy kisfia még nem eheti, de édesanyjával odavannak a retró kifliért, ami gyerekkorában volt óriási sláger, ma viszont már alig néhány helyen lehet hozzájutni.
Dombóvári Tamás arra is kitért, hogy a Fodor Tanbolt minden áruja teljesen mentes a mesterséges adalékoktól, kézműves termékek, az árakat a minőségi termékek alsó sávjában szabják meg. A bevételt teljes egészében a nyersanyagköltségre és az iskola fejlesztésére fordítják.

Tiszta szívből, mindent beleadva: így dolgoznak a diákok
A két profi eladó mellett rendszeresen segédkeznek tanulók is a Fodor Tanboltban. A húsipari technikusnak tanuló, 12. évfolyamos Novoth Kornél a húspult mögött annak a sertésnek a húsát porciózta a vásárlóknak, amelyet reggel hatkor a tanműhelyben maga csontozott ki oktatójával.
– Én nagyon örülök, hogy van ez a tanbolt, mert így meg tudjuk tanulni az árusítás részét is a szakmának – mondta.
A pék-cukrász szakirányon végzős Pördi Milán a desszertek és a pékáruk csomagolásánál segédkezett. Elárulta, hogy legszívesebben kalácsot, linzert és islert készít.
– Érzem annak a felelősségét, hogy a vásárlók az általam készített árukat viszik haza, szóval nagyon igyekszem minél jobban odatenni magam, és tiszta szívből jóra megcsinálni mindent. Szerintem nagyon jó döntés volt, hogy megnyílt ez a tanbolt, az pedig külön nagyon jó, hogy ennyire sok vevőnk van, ilyen nagyon szeretik az emberek – mondta el.
A videó ITT tekinthető meg.















