Belestünk Kiss Csaba otthonába: ilyen náluk a karácsony

Nem csalódtam. Olyan idilli, karácsonyi hangulattal átitatott családi otthon fogadott Kiss Csabáéknál, amilyenre számítottam. A tornácos ház ízlésesen kivilágítva, a gyönyörűen berendezett nappaliba belépve pedig a Párizsba elutazott szomszédok papagája, valamint Csabi, felesége, Reni, valamint a gyerekek, Írisz és Örs fogadott. Bepillantást nyerhettünk Kiss Csaba és családja ünnepi szokásaiba.

kézilabdaSzegedcsalád2025. 12. 24. 8:35
null

Számomra a legszebb időszak és egyben ünnep a decemberi várakozás, majd a szenteste és a karácsony. Ilyenkor fokozatosan mindenki lelassít egy picit, majd megáll és összegzi az évet, azokkal tölti ezeket a napokat, akik igazán fontosak számára. 2016 óta dolgozom a Délmagyarország sportújságíró­jaként, azóta hagyomány minden karácsonykor, hogy a 24-i lapszámba egy olyan anyaggal készülök, amelyben ismert csongrád-csanádi sportolóhoz vagy sportvezetőhöz és családjához látogatok el egyik fotós kollégámmal. Idén Kiss Csaba és családja látott vendégül. Hogyan készülnek a karácsonyra? Mi kerül az ünnepi asztalra? Milyen hagyományaik vannak? Többek között ezekkel a kérdésekkel érkeztem hétfő délelőtt Kiss Csabáék újszegedi családi házába – olvasható a Csongrád-Csanád vármegyei hírportálon, a delmagyar.hu-n.

Ünnepi hangulatban Kiss Csaba és családja. A hagyományok és az együtt töltött idő adják az ünnep értelmét. 
Fotó: Karnok Csaba

Kiss Csaba családja tartja a hagyományokat 

– Nálunk már az adventi idő­­szakkal megkezdődik a rá­hangolódás. Gyertyagyújtás, készülődés a szentestére és a szentmisére. Ezek mind hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy lelassuljunk, egy kicsit befelé forduljunk, és minőségi időt töltsünk együtt. Sokkal inkább a lelki oldaláról közelítjük meg az ünnepeket. Fontosak számunkra a hagyományok, így mindig elmegyünk a szentmisére, majd a szentestét Csabi családjával töltjük. Idén például a nővére, Zsani lát vendégül bennünket – mesélte Kiss Csaba felesége, Reni, mi­­után leültünk a konyhai asztalhoz, amelyet a család által készített adventi dísz ékesített.

Huszonnegyedikén már a vacsora előtt részt vesznek az ünnepi szentmisén. Amíg ők a templomban vannak, addig a Jézuska meghozza az ajándékokat. A karácsonyfát már vasárnap délután az udvaron hagyta, de nagy volt az izgalom, hogy megérkezik-e időben. Megérkezett, így a család este közösen feldíszítette. A tizennégy éves Írisz és a hatéves Örs a sütemények elkészítésében segít a legtöbbet. A tésztagyúrás náluk sem maradhat el. 

A hallé nem hiányozhat 

– Ami az ünnepi vacsorát illeti, hagyományos ételek kerülnek terítékre. A hallé természetesen nálunk is elengedhetetlen, de lesz töltött káposzta és bejgli is, a hókifli pedig már elkészült – sorolta a menüt Reni. A hókifli pedig valóban isteni finom volt, az elcsomagolt daraboknak hamar lába kelt a szerkesztőségben...

Na és mi a feladata a család­főnek? Kiss Csaba, a Szegedi VE OB I.-es férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője nem az a tétlen alkat. Amíg felesége és a gyerekek a konyhában sü­rögnek-forognak, addig övé a kinti terep. 

– Van egy pici előkertünk, azt én teszem mindig rendbe. Ahogy öregszem, egyre inkább érdekelnek a növények. Rendszeresen metszek, ha most hu­­szonhatodikán Reni anyukájához utazunk, ott is lesz biztosan hasonló feladat. Mindezek mellett a karácsonyi kivilágításért felelek, hogy időben minden a helyére kerüljön – árulta el a játékosként 1995-ben világbajnoki bronzérmes, 1999-ben pedig Európa-bajnok Kiss Csaba, aki magyar bajnok a Ferencvárossal, de hosszabb éveket töltött Egerben, míg 2021-ben a Szegedi VE-ből vo­nult vissza. Azóta ő az együttes vezetőedzője. 

Szándékosan lassítanak 

Pörgős család, rengeteg feladattal a mindennapokban, az ünnepek alatt viszont ők is lassítanak. Előkerülnek a társasjátékok, kártyáznak, legóznak, és lesik az angyalokat. Az egri nagymamánál mézeskalácssütés és retró játékok színesítik az együtt töltött időt. 

Fontosak számukra a hagyományok, a templom után az uszoda is a szentélyük. Csabi vízilabdázott, Reni búvárúszó volt, Egerben ismerkedtek meg. Írisz búvárúszik és balettozik, tíz éve a Varga Balett tagja, az ünnepek előtt éppen a makói Hagymaházban lépett fel társaival, a Diótörőt adták elő. Fontos félév vár rá, mivel nyolcadikos, és az orvosi pálya felé kacsintgat. Örs úszik és zongorázik, óvodás társaival egy kis darabot is előadtak, amelyben a király szerepét kapta. Mire vágyik karácsonykor? Egy távirányítós tankra és hóra. Utóbbira sajnos minimális az esély Szegeden – lehet, hogy még a Jézuska sem tudja elintézni –, tavaly azonban Egerben fehér karácsony várta őket a nagyinál. Talán idén is. 

Névjegy 

Kiss Csaba

  • Születési hely, idő: Szeged, 1978. június 6.
  • Klubjai játékosként: Szegedi VE (1988–1998), Ferencváros (1998–2000), Sabadell (2000–2004), Eger (2004–2010), Szegedi VE (2010–2017), Sirens (2014), AVUS (2017–2019), Szegedi VE (2019–2021)
  • Válogatottság száma: 136

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.