A Békéscsabai Járási Ügyészség szerint egyetlen este alatt hét becsületsértés történt, hét rendőrrel szemben – írja a Békés vármegyei hírportál, a beol.hu.

Hét egyenruhás érkezett
A történet tavaly augusztus 20-án, késő este kezdődött. A 34 éves, büntetett előéletű, tatabányai férfi telefonon jelentette be, hogy főnöke megütötte egy vita során. A helyszínre hét egyenruhás érkezett a Békéscsabai Rendőrkapitányság állományából, hogy tisztázzák a helyzetet. Csakhogy ami ezután történt, arra kevesen számítottak.
Becsületsértés miatt elzárás lehet
A bejelentő egyre ingerültebb lett, mert úgy érezte, senki nem áll mellé. Pillanatok alatt elszabadultak az indulatok: a férfi válogatott sértésekkel kezdte illetni a rendőröket. A hangnem durva volt, a szavak pedig mélyen sértőek. Annyira, hogy a vádirat szerint hét rendbeli becsületsértés történt egy este alatt. Az ügyészség vádiratában elzárás kiszabására tett indítványt.
Gyulán is hasonló eset történt
Nemrégiben Gyula közelében is hasonló jelenet zajlott le: egy ittas sofőr közúti ellenőrzésnél borult ki. Eleinte együttműködött, ám amikor megtudta, hogy eljárás indul ellene, trágár kiabálásba kezdett, sőt fenyegetően lépett fel a rendőrökkel szemben. A vége bilincs lett, és egy jóval súlyosabb büntetőeljárás.
Leköpte az egyik rendőrt
Korábban egy nő hívta ki a rendőröket Szeghalmon egy családi konfliktus miatt, végül őt állították elő a rendőrök. A nőnek ez nem tetszett, becsmérelte a rendőröket, sőt az egyiket le is köpte. A Szeghalmi Járási Ügyészségen becsületsértés miatt emeltek vádat a 23 éves nővel szemben.















