Az egyedi azonosító jellel visszaélés ügyében keletkezett vádirat szerint a 49 éves férfi 2025-ben hozott Németországból Magyarországra egy személygépkocsit, amelyet az ajkai háza előtt állított le, majd arra áprilisban egy szintén a háza előtt tárolt másik, forgalomból kivont autó német rendszámtábláját szerelte fel- olvasható a Veol.hu cikkében.
Egyedi azonosító jellel visszaélés: tudott a szabályellenességről, mégis használta az autót
A Veszprém Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 30 éves vádlott, bár tudott róla, hogy a hatósági jelzés nem a gépjárműre lett kiadva, azt 2025 júniusában megvásárlás előtti átvizsgálás céljából átvette, és június 17-én este, három utast szállítva közlekedett az autóval, amikor a rendőrök megállították.
Az ügyészség mindkét vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban pénzbüntetés kiszabását indítványozta az Ajkai Járásbíróságnak.
Forgalomból kivont autóra szerelte át a rendszámtáblát
2025-ben történt egy másik hasonló eset, amikor egy Zirc környéki férfi a gépkocsijának meghibásodása miatt donorautónak vásárolt egy, a sajátjával azonos típusú, forgalomból ideiglenesen kivont járművet. Gépkocsijának hatósági jelzéseit a forgalomból kivont járműre áthelyezte, és azzal közlekedett, amikor a rendőrök a lakóhelyétől egyutcányira megállították, az igazoltatás során pedig fény derült a rendszámcserére.
Borítókép: Egyedi azonosító jellel visszaélés: a rendőrök fedezték fel a rendszámtáblacserét (Fotó: VEOL.hu - Getty Images)















