Verekedés tört ki Szentkirályszabadján, egy férfit a mentő vitt el

A település nyugodt életét sokkoló esemény rázta meg.

VEOL2026. 06. 26. 17:16
null

Két férfi a nyílt utcán esett egymásnak, és egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani - olvasható a Veol.hu cikkében.

Szentkirályszabadja polgármestere, Pál-Gyarmati Katalin a Facebook-oldalán osztott meg egy felkavaró esetet, mely csütörtökön történt. Bejegyzése szerint 12.05 perckor a településre érkezett egy Renault Trafic gépjármű, amelyből 6 férfi szállt ki. Elindultak a Coop ABC felé vásárolni, s ketten szóváltásba keveredtek egymással, majd a buszmegálló környékén fizikai bántalmazásba fajult a veszekedés.

A bántalmazás következtében egy férfit a mentők szállítottak kórházba

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai hamar a helyszínre érkeztek és azonnal intézkedtek velük szemben. Egy főt a rendőrök szállítottak el, míg egy másik férfit a mentőknek kellett kórházba szállítaniuk. 13 órakor a Renault gépjármű elhagyta a települést. A polgármester posztja végén hozzátette, hogy az ilyen látogatókat nem látják szívesen Szentkirályszabadján. 

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunk megkeresésre elmondta, hogy egy fővel szemben garázdaság vétsége miatt folyik eljárás, miközben a rendőrség továbbra is vizsgálja az eset körülményeit. 

Borítókép: A szóváltást fizikai bántalmazás követte (Fotó: Illusztráció - Shutterstock)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.