Felkészülnek a Balaton kiöntésére

A tó vízszintje már 18 centiméterrel a szabályozási maximum felett van.

NT
2014. 03. 04. 20:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balatonfenyvesen kedden bejárást tartott a település vezetése a katasztrófavédőkkel és a vízügyesekkel, Siófokon pedig figyelőszolgálatot rendelt el a polgármester.

Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium meteorológusa az MTI-nek kedden elmondta, szerdán északira forduló és estétől erősödő szél várható a Balatonnál. A legerősebb széllökésekre csütörtökön a déli órákban lehet számítani, ekkor a tó nyugati medencéjében óránként 65 kilométeres, a keleti medencéjében 40-45 kilométer/órás erősségű szél is lehetséges, amely várhatóan csak csütörtök estétől mérséklődik. A térségben a következő napokban 6-8 milliméternyi lehulló csapadékkal számolnak, ami szokásosnak mondható ebben az időszakban.

A Balaton vízszintje kedden már elérte a 128 centimétert, ez 18 centiméterrel magasabb a szabályozási maximumnál. A Sió-zsilip nyitását múlt pénteken, 127 centiméteres vízállásnál megkezdték. Azonban a vízgyűjtő területről jelenleg intenzívebben folyik be víz a Balatonba, mint amekkora a vízeresztés kapacitása, ezért következő napokban még a vízszint emelkedésére kell számítani.

Lombár Gábor (független), Balatonfenyves polgármestere arról számolt be az MTI-nek, hogy kedden bejárást tartottak a település nyolc kilométernyi hosszú partszakaszán katasztrófavédelmis és vízügyes szakemberekkel. Elmondta, hogy néhány kertben már több napja áll a kicsapódó, átszivárgó Balaton vize. Ha az erősebb északi szélben hullámok is keletkeznek, 50-150 ingatlant is elérhet a víz, ami emberéletet nem veszélyeztet ugyan, de jelentős anyagi károkat okozhat.

Rámutatott: a homokzsákokkal való védekezésnek nem látják értelmét, miután itt egy pár napig tartó jelenségről van szó, amelyet követően a kiömlő víz visszajut a mederbe. Hangsúlyozta: Balatonfenyves, amely a tópart egyik legmélyebben fekvő települése, csak akkor támogatná a Balaton vízszintjének turisztikai ágazat által szorgalmazott megemelését, ha ehhez beruházásokat hajtanak végre a partvonalán, valamint a csatornarendszerében, amit több évtizeddel ezelőtt, még az egyméteres üzemi vízszintmaximumhoz építettek ki.

A magas vízállás és a szerdától várható szél miatt Siófok önkormányzata kedden közleményben tájékoztatott arról, hogy Balázs Árpád (Fidesz–KDNP) polgármester figyelőszolgálatot rendelt el a város partszakaszára a következő napokra.

A közleményben felhívják a figyelmet, hogy az erősödő szélben a víztükör megbillenése és hullámverés várható, a Balaton kicsaphat a partra. Hangsúlyozzák: Siófok felkészült az esetleg szükséges védekezésre.

Az értékek megóvása miatt beinduló figyelőszolgálatot a Városőrség a Balatoni Vízügyi Kirendeltség munkatársaival közösen látja el. A polgármester arra kéri a mélyebben fekvő, illetve pincével, mélygarázzsal rendelkező ingatlanok tulajdonosait, hogy szerdától péntekig fokozottan figyeljenek ingatlanjaikra, és probléma esetén hívják a Városőrséget a 84/506-540-es telefonszámon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.