Kislánya mellett erőszakolta, majd fojtotta meg az anyát a férfi

Aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat egy 26 éves férfivel szemben.

MD
2014. 03. 06. 11:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Martossy György emlékeztetett arra, hogy az eset még 2012. december 31-én történt: a férfi késő éjszaka indult haza erősen ittas állapotban, és útközben még beadott magának egy Penta néven ismert, kábítószernek nem minősülő anyagot. Hazaérve bement a vele egy házban, de külön lakrészben lakó szomszédasszonyához. A nő az ágyában aludt ötéves kislányával – ismertette a részleteket a szóvivő.

A férfi bemászott az alvó asszony mellé, aki felébredt és el akarta zavarni, a férfi azonban megerőszakolta. Közben, hogy a teljes erejével védekező asszony ellenállását megtörje, fojtogatta. A nő – akinek halálát fulladás okozta – ötéves kislánya végig az ágyban volt az anyja mellett.

A férfi akár életfogytig tartó fegyházzal is büntethető. A vádlott, aki korábban már csaknem 5 évet ült börtönben rablások és testi sértések miatt, előzetes letartóztatásban várja a tárgyalás kitűzését – jegyezte meg a szóvivő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.