Három hónap alatt már harmadszorra csaptak le a rendőrök kábítószer-kereskedőkre Ózdon. A legutóbbi akciónál az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bükk Bevetési Alosztálya közösen, egyszerre több helyen fogott el kábítószer-terjesztőket. A helyi 35 éves G. Pétert, a 33 éves B. Istvánt és a 44 éves B. Zsoltot kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték.
A házkutatások során a rendőrség számítógépeket, mobiltelefonokat, készpénzt, ékszereket, gáz-riasztó pisztolyt, digitális mérlegeket, fecskendőket, teleszkópos botot (viperát), valamint kábítószergyanús anyagokat foglalt le. Az egyik helyszínen a fagyasztott húsok közül kerültek elő kábítószer-prekurzorgyanús anyagok. A korábbi ózdi kábítószer-akciók alkalmával már három helyi díler került előzetes letartóztatásba.