Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, a nagykőrösi rendőrkapitányságra tavaly júliusban egy vadőrtől érkezett bejelentés, hogy négy ismeretlen férfi lövöldözik Nyársapát mellett, az ugyeri erdőben. A lövöldözők nem várták meg a rendőri intézkedést, eltűntek a helyszínről. Az erdőben talált kilőtt lőszerhüvelyek alapján lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, amely a napokban vezetett eredményre – ismertette a szóvivő. A nagykőrösi nyomozók hétfőn házkutatást tartottak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves ceglédi férfinél, és az ingatlanban egy gépkarabélyt, egy pisztolyt, egy kispuskát, valamint több mint kétszáz lőszert foglaltak le.
A nyomozás során az is kiderült, hogy K. Tamásnak nincs fegyvertartási engedélye. A férfi a kihallgatásakor beismerte, hogy bűncselekményt követett el, szakértők bevonásával indult eljárás ellene – tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.