Medvefarmra viszik a harapós biatorbágyi teknőst

Csütörtökön fogták be az emberre is veszélyes aligátorteknőst Biatorbágynál.

WL
2014. 04. 24. 18:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátorának közlése szerint nem sokkal dél után egy gyermekével a környéken sétáló apa vette észre a patakban megbújó állatot, s azonnal jelentette a megadott telefonszámon.

A kurátor elmondta: Both Zoltán veszélyesállat-befogóval haladéktalanul a helyszínre utaztak, majd a meglehetősen szennyezett vízben közös erővel befogták a 8–10 kilós állatot, melyről egyelőre nem derült ki, hogy milyen nemű. Az agresszív teknős ráharapott Both Zoltán lábára, így ő most orvosi ellátására szorul, de mindketten szereztek a „küzdelem” során kisebb sérüléseket. Az aligátorteknőst átmenetileg a veresegyházi medvefarmon helyezik majd el – tette hozzá Szilágyi István.

Tavaly nyáron szintén Biatorbágyon, a pataknak egy távolabbi részén bukkant fel egy másik nagytestű aligátorteknős. A jól fejlett példányt többszöri kísérlet és szinte mindennapos etetés után végül ősszel sikerült befogni, ezekben a napokban ébredezik téli pihenőjéből.

Valószínűleg mindkét állatot egyszerre dobta ki a gazdája, mert megunhatta a nagyra nőtt egykori kedvencekkel való törődést – mondta a szakember.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.