Vádat emeltek a késelő ellen

A fóti férfi tavaly májusban a váci kórház kardiológiai osztályán szúrta le betegtársát.

HBI
2014. 04. 08. 12:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyugyi Csilla azt mondta: a nyomozati iratok szerint a férfin a kórházi tartózkodás alatt az a téveszme uralkodott el, hogy az intézmény nagyobb pénzösszeghez jut, ha ő meghal. Gyanakvása egy idő után odáig nőtt, hogy az ételt és gyógyszereket sem fogadta el, s egyre indulatosabbá vált.

A fóti férfi a sértett, illetve újabb betegek kórterembe érkezését úgy minősítette magában, hogy ezek az emberek segítenek majd a kórházi személyzetnek az ő megölésében. Meggyőződésévé vált: a kezelőorvosát vagy az utóbb érkezett betegtársai valamelyikét neki kell megölnie ahhoz, hogy a saját élete ne legyen veszélyben.

2013. május 29-én a sértetthez látogatóba érkezett a felesége, de a nő rövid időre kiment a folyosóra. Ezt az időt kihasználva a vádlott az ágya melletti kis szekrény fiókjából elővett egy kést, és szobatársát kétszer hátba szúrta.
A súlyosan sérült ember még kijutott a folyosóra, a felesége, az ápolónő, majd több orvos is igyekezett rajta segíteni, de a férfi összeesett, és az újraélesztési kísérlet ellenére meghalt.

A Pest Megyei Főügyészség emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Budapest Környéki Törvényszékhez, s indítványt tett a vádlott kényszergyógykezelésének elrendelésére – közölte az ügyészségi szóvivő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.