Változások a Keleti pályaudvaron a „Százlábú híd” miatt

A vonatok egy részét más fővárosi pályaudvarokra, illetve vasútállomásokra irányítják.

NT
2014. 04. 10. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A modern vonatok helyett hagyományos szerelvények járnak másfél hónapig a Keleti pályaudvarra, mivel ezek, nagyobb tömegük miatt, képesek átgördülni azon a 200 méteren, amelyen áramtalanítják a felsővezetéket a híd alatt – közölte Unghy Kálmán, a vasúti társaság technológiai tervezési vezetője.

Az utasokat szórólapokon tájékoztatják az új menetrendről, az új érkezési és indulási helyszíneket pedig úgy választották meg, hogy a változások a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjanak. Az átirányított vonatokat metróval lehet elérni a Déli és a Kelenföldi pályaudvaron, valamint Kőbánya-Kispesten.

Kormányos László elmondta, hogy a győri, a szombathelyi és a soproni gyorsvonatok a Déli pályaudvarra érkeznek, és ugyanitt lesz a végállomásuk a pécsi, a kaposvári és a zágrábi intercityknek is. A székesfehérvári vonatok többsége pedig csak Kelenföldig közlekedik.

Somodi László, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlekedésszervezési és fejlesztési vezérigazgató-helyettese arról beszélt a tájékoztatón, hogy a „Százlábú híd” két önálló hídból áll. Az északi kétsávos hídon a 2-es metró megépítéséig a gödöllői hév járt be a Keleti pályaudvarig. Ezt a hídrészt nemcsak felújítják, hanem háromsávosra szélesítik, s egy közös gyalogos és kerékpáros átkelőt is kap. A háromsávos déli pálya mellé önálló kerékpárút épül. Mindkét hídpálya hosszabb lesz, így több vágány fér alájuk a mostaninál.

A beruházás nettó négymilliárd forintba kerül, és másfél év alatt valósul meg – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.