Várkonyi Melinda elmondta, hogy építkezés közben került elő az M30-as vagy M31-es rakéta, amelynek elhelyezkedéséből következtetve valószínű, hogy kilőtt állapotú. A rakéta jelenlegi helyzetében nem látszik, hogy a robbanószerkezetet magában foglaló harci rész rajta van-e a robbanótesten. Emiatt a Marczibányi téren, az Aranka, a Bimbó és a Ribáry utcában 18 társasházat kiürítenek – tette hozzá.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a lakosságvédelmi intézkedés körülbelül 260 lakost érint. Az igazgatóság a II. kerületi önkormányzattal együttműködésben a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumot jelölte ki ideiglenes befogadóhellyé.