Börtön a rasszista támadásért

A 19 éves fiatalember azért támadt rá egy vele egykorú fiatalra, mert a bőre színe miatt roma származásúnak hitte.

BL
2014. 05. 26. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádlott acélbetétes bakanccsal hátba rúgta a sértettet, és amikor a földre esett, ököllel is bántalmazta, származására utalóan szidalmazta a fiút. Első fokon a bíróság három év hét hónap börtönbüntetésre ítélte a vádlottat közösség tagja elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt.

A másodfokon eljáró törvényszék 13 hónappal csökkentette a börtönbüntetést, amit a bíró részben azzal indokolt, hogy a vádlott az elkövetés idején még fiatalkorú volt, részben pedig eddigi büntetlenségével.

A vádlott az elsőfokú tárgyaláson még tagadta a bűncselekmény elkövetését, sőt azt is, hogy aznap késő este ott lett volna annak a szórakozóhelynek a közelében, amely előtt a sértettet bántalmazták. A hétfői tárgyaláson már elismerte, hogy megverte az akkor még fiatalkorú fiút, és azt mondta: megbánta, amit tett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.