Focimeccs miatt korlátozások lesznek Budapesten

A tömegközlekedési változásokról folyamatosan frissülő információk a bkkinfo.hu címen találhatók.

TK
2014. 05. 25. 7:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Közlekedési Központ közölte: az este hét órakor kezdődő Újpest FC – Diósgyőri VTK labdarúgó-mérkőzés miatt délután 3 órától este 10-ig lezárják a Verseny utcát a Keleti pályaudvar és a Dózsa György út között, valamint a Dózsa György utat a Thököly út és az Ifjúság útja között.

Ezenfelül a mérkőzés után, ha a rendőrség úgy dönt, 20.50 és 21.20 között lezárják az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, valamint a Stefánia utat a Hungária körút és az Egressy út között.

A forgalomkorlátozások miatt módosított útvonalon közlekednek a 30-as buszcsalád járatai, valamint a 75-ös és a 77-es trolibusz.

A tömegközlekedési változásokról folyamatosan frissülő információk a bkkinfo.hu címen találhatók, mobiltelefonról pedig a BKK Infó alkalmazáson keresztül érhető el a Budapesti Közlekedési Központ szolgáltatása. A járatfigyelő funkcióra feliratkozva a tetszőlegesen kiválasztott járattal vagy járatokkal kapcsolatos valamennyi információt azonnal eljuttatják levélben is, így indulás előtt tájékozódni lehet a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is – írta a BKK.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.