Fogva tartotta és verte a nőket a szekszárdi férfi

Rendszeresen bántalmazta, késsel szurkálta őket, volt, akit prostitúcióra is kényszerített.

VZ
2014. 05. 09. 17:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A per elsőrendű vádlottját, egy 34 éves férfit a bíróság egyebek mellett tizenkét rendbeli testi sértés, illetve testi sértés kísérlete, kerítés, személyi szabadság megsértése, kényszerítés, zaklatás, kábítószer-kereskedelem miatt mondta ki bűnösnek. Az ítélet szerint le kell töltenie tíz hónap, korábban szintén testi sértésért kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetést is.

A Farkas László, a büntetőtanács elnöke által ismertetett tényállás szerint a vádlott négy nő ellen követte el a bűncselekményeket, velük 2009 és 2011 között létesített párhuzamosan kapcsolatot – a bíró megfogalmazása szerint – azért, hogy szadisztikus fantáziáit kiélje és hogy prostitúciós munkát végeztessen velük.

Az egyik nőt, aki kiskorú gyermekével költözött hozzá, sorozatos verés után Svájcban kényszerítette prostitúcióra, majd mikor hazatért, bezárva tartotta házában, és továbbra is rendszeresen bántalmazta. Előfordult, hogy húsklopfolóval ütlegelte a nőket, egyiküket késsel harmincszor combon szúrta. A nők, akiket kábítószer fogyasztására is kényszerített, nem fordulhattak orvoshoz, egyiküknél egy orrcsonttörés maradandó sérüléssel járt.

A pszichológiai vizsgálat szerint a debilitás határán álló, de beszámítható elsőrendű vádlott az egyik nő féltestvérét féltékenységből késsel combon szúrta, egy másik férfit egy szamurájkarddal a homlokán sebesített meg.

A bűncselekményekre akkor derült fény, amikor az egyik sértettet más ügyben tanúként hallgatta ki a rendőrség és beszámolt az elszenvedett bántalmazásokról, a fogva tartásról. A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfi a kábítószer-birtoklás kivételével tagadta a bűncselekményeket.

A perben rajta kívül két embert hamis tanúzással, a férfi apját pedig hamis tanúzásra való felbujtással vádolta az ügyészség. A szintén előzetes letartóztatásban lévő, 64 éves, szekszárdi férfi, akit bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem miatt április 10-én a Szekszárdi Törvényszék nem jogerősen nyolc és fél év fegyházra ítélt, ezúttal egy év négy hónap börtönbüntetést kapott. A szekszárdi „klán” feje a törvényszéki ítélet szerint társaival Ausztriában, Németországban és Svájcban kényszerített nőket prostitúcióra. Ezzel összefüggésben másik, 43 éves fiát a frankfurti törvényszék még 2012-ben szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem miatt 13 évi börtönre ítélte.

A Szekszárdi Járásbíróságon most zárult per három vádlottja felmentésért és enyhítésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért az ítélet tudomásul vételéhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.