Kerékpáros rendőrök Miskolcon

Elsősorban a város idegenforgalmi szempontból kiemelt területein cirkálnak majd.

WL
2014. 05. 09. 5:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Koczák Szilvia, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, hogy péntektől négy kerékpár segíti a közterület-felügyelők munkáját a belvárosban, Miskolctapolcán és a diósgyőri vár környékén. A közterület-felügyelők közül hat embert választottak ki, velük indítják el a szolgálatot.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI kérdésére azt mondta, a turisztikai idényben a rendőrségnek Miskolcon a belvárosban, Lillafüreden és Miskolctapolcán van kerékpáros járőrszolgálata, amely a vasgyári rendőrőrs keretein belül működik.

A megyében a Zemplénben, a sátoraljaújhelyi kapitányságon is működik hasonló, a pálházi körzeti megbízotti csoport keretében. Emellett a készenléti bevetési csoportnak is van lovas és kerékpáros járőrszolgálata, ők több helyre bevethetők – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.