Bordélyházat számoltak fel Kecskeméten

A két kecskeméti férfi és egy nő által működtetett bordélyházban egyszerre 4-10 örömlány dolgozott.

MD
2014. 06. 13. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kecskeméti Járási Ügyészség vádirata szerint a kifejezetten bordélynak átalakított ház az egyik 60 éves férfi vádlott tulajdona volt, aki az ingatlant egykori élettársa, a 44 éves női vádlott rendelkezésére bocsátotta.

A férfi bérleti szerződéseket is kötött az örömlányokkal havi 20 ezer forint díj ellenében, továbbá rendszeresen, havonta megjelent a házban és karbantartásokat végzett, hogy segítse a bordély működését.

A fő szervező tevékenységet azonban a nő végezte: ő szerezte a prostituáltakat interneten vagy újsághirdetések segítségével, meghatározta a szexuális szolgáltatások tarifáját, szállást, mobiltelefont biztosított a lányoknak, és hirdette őket különböző erotikus témájú honlapokon és újságokban. A lányoknak ezért cserébe a befolyó bevételeik felét, átlagosan fejenként heti 50 ezer forintot kellett átadniuk.

A prostituáltak időnként külső címekre is kimentek, ekkor a taxisként dolgozó másik férfi vádlott szállította őket. A taxis vádlott tisztában volt vele, hogy ezzel a bordély működését segíti. A férfi alkalmanként úgy is részt vett az örömlányok szállításában, hogy felhívta a bordélyt irányító nőt azzal, hogy egy törzsvendégnek szeretne az egyik kecskeméti panzióba egy csinos lányt szállítani.

A vádlott nő – aki a ház egyik szobájában lakott – maga is nyújtott szexuális szolgáltatásokat törzsvendégeinek.

A két férfi vádlott szabadlábon védekezik, míg a bordélyt irányító nő előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.