Tizenegyszer szúrta meg élettársát

Majd öngyilkosságot kísérelt meg egy 54 éves nő Sátoraljaújhelyen. Az ügyészség vádat emelt ellene.

BL
2014. 06. 03. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Martossy György az előzményeket ismertetve elmondta, hogy a vádlott és a sértett 2011 óta élt együtt a férfi házában. Tavaly augusztusban a nő ittasan érkezett haza, amit – mivel élettársa rendszeresen és sokat ivott – a férfi szóvá tett. Veszekedni kezdtek, aztán a nő felkapott egy konyhakést és hasba szúrta élettársát.

A sértett a földre hanyatlott, a vádlott pedig fölé hajolt és még tízszer – a fején is – megszúrta. A szúrások között szívtájéki is volt, de a férfinek sikerült eljutnia a szomszédba, ahonnan értesítették a mentőket. Az asszony ezután teleengedte a fürdőkádat vízzel, beleült, majd a hajszárítót a vízbe dobta, de mégsem szenvedett áramütést. A rátaláló rendőrök őt is kórházba vitték, majd őrizetbe vették.

Martossy György emlékeztetett arra, hogy a vádlott visszaeső, életveszélyt okozó testi sértés miatt egyszer már öt év börtönre ítélték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.