Farkas Tibor elmondta: egy régóta működő, tejtermékek forgalmazásával foglalkozó budapesti cég az egyik fuvarszervező oldalon keresett szállítmányozót csehországi árujára, amit egy hamis okmányokkal rendelkező társaság szerzett meg. A gyanúsítottak az árut nem adták át megbízójuknak, a 23 millió forint értékű lopott sajtot zalai éttermekben értékesítették.
Az élelmiszer-forgalmazó cég július elején keresett fuvarozót a csehországi sajtszállítmányra, s a felhívásra egy nemzetközi hírű, ismert cég nevében érkezett ajánlat. A 20 tonnányi sajt behozatalára a megbízó átadta a szükséges okmányokat, kifizette a 23 millió forintnyi áru ellenértékét, de a kamion a megbeszélt időpontra nem érkezett meg hozzá.
A cégvezető ismerősi körben folytatott levelezésének köszönhetően július 17-én kapott egy információt arról, hogy a sajt egy része Zalaegerszegen van, de hiába utazott oda, a megjelölt helyen nem akadt a szállítmány nyomára. Egy találomra kiválasztott helyi vendéglőben rákérdezett, hogy felhasználnak-e cseh sajtot, s a neki megmutatott sajttömb alapján rájött, hogy éppen az ő áruját kínálják az étteremben.
A rendőrségen feljelentést tett, majd ezt követően ebben az étteremben három darab három kilogrammos sajttömböt foglaltak le, és sikerült az orgazdák nyomára is bukkanni.
A lopás értelmi szerzője két 34 éves férfi, akik már elkövettek hasonló bűncselekményeket, de további hat embert is gyanúsítanak az orgazdasággal. A két ötletadó közül a budapesti Bálint Szabolcs egyelőre nem került elő, ellene elfogatóparancs van érvényben, miután előző bűnügye miatt nem kezdte meg a rá kiszabott jogerős szabadságvesztés letöltését.
Mint a zalaegerszegi rendőrkapitány elmondta: a nyomozás során megállapították, hogy a két értelmi szerző egy jól ismert nemzetközi fuvarozó okmányait és egyik járművének rendszámát másolta le. Lajosmizsén találtak egy hűtőkamionnal rendelkező fuvarozót, aki 3,5 millió forintért – az átlagos fuvardíj húszszorosáért – vállalta az ügyletet, hogy hamis rendszámmal és papírokkal elhozza a csehországi árut.