Súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett kedden V. Katalin, amikor volt élettársa, a francia Patrick Royer rátámadt Szombathelyen. Mint korábban megírtuk, az anya közös kisfiukat, a kétéves Leont délután háromnegyed ötkor hozta el a bölcsődéből. Száz méterre onnan az apa rátámadt az anyára. Úgy tudjuk, a férfi földre rántotta az asszonyt a karjában tartott gyerekkel együtt, és a földön ütötte-rúgta a nőt. A magából kikelt férfi főleg V. Katalin arcát ütötte, eltörte az orrcsontját is. A gyereket azonban így sem tudta elragadni. Ekkor spray-vel lefújta az asszonyt, a permetből kapott a síró kisfiú is. Royer lefogta a nőt, és ekkor lépett hozzájuk egy másik férfi – aki az apával franciául beszélt –, az vette ki anyja kezéből Leont, és berakta egy fehér autóba. A férfi nem bántotta a nőt, de a gyerekrablást vélhetően elkövette, amikor erőszakkal kiragadta a gyereket anyja karjai közül.
A gyerekrablók francia rendszámú autójukkal Franciaországba indulhattak. A rendőrség egyelőre a gyereket és az apát körözi. Patrick Royer ellen kedden súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a szombathelyi rendőrkapitányság. A gyanúsítás azonban módosulhat. – Álláspontom szerint súlyos testi sértés történt, és fennállhat kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak elkövetése is. A segítő, ha volt, bűnsegéd lehet. Francia bírósági döntés szerint megilleti a gyerek a francia apát, ám ezt a döntést nem ismerték el a magyar bíróságok. Az ügy megjárta a Kúriát is, és a gyermekelhelyezési pert most is tárgyalják Szombathelyen – mondta lapunknak Magyar György, V. Katalin jogi képviselője. – Feljelentést tettünk a történtek miatt, miután az apa erőszakkal elvette a gyereket az édesanyjától, akit összevert, spray-vel lefújt, és tettében legalább egy bűntársa is volt.
Érthetetlen az apa jogsértő magatartása, hiszen korábban a polgári perben kijelentette: nem akarja elvinni a gyereket önhatalmúlag, nem akarja kitenni kisfiát ilyen tortúrának – fűzte hozzá az ügyvéd.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!