Búcsúlevelet hagyott az egyik áldozat

Kiterjesztett öngyilkosság történhetett az újpesti családi házban. Mindkét emberrel lövés végzett.

Szemán László
2016. 04. 28. 19:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hallhatóan feldúlt asszony hívta a rendőrségi vonalat április 27-én 19 óra körül azzal, hogy Újpesten, a Szabolcska Mihály utcában lévő házukban férje és egy számára ismeretlen nő holttestét találta meg, amikor a munkából hazatért. A BRFK életvédelmi nyomozói azonnal megkezdték az adatgyűjtést, kihallgatták a bejelentő asszonyt, a szomszédokat. Eközben a helyszínelők a közös ágyban fekvő két holttestet kezdték el vizsgálni, valamint minden olyan nyomot rögzítettek, amely a későbbi nyomozást segítheti, vagy bizonyíték lehet. Csütörtök délelőtt a rendőrség sajtóosztálya csak annyit közölt: a rendőrség megkezdte a helyszínelést és az adatgyűjtést. Kora délután ez kiegészült azzal, hogy a rendőrség a helyszíni szemlét lefolytatta, a haláleset pontos körülményeit büntetőeljárás keretében szakértők bevonásával vizsgálja.

A Magyar Nemzet helyszíni forrásokból megtudta, hogy az egyik áldozat a megtaláló asszony rokkantnyugdíjas férje, a másik egy elhanyagoltnak tűnő nő. Mindketten lövéstől vesztették életüket. Úgy tudjuk, hogy a férfi kezén lőpornyomot rögzített a helyszíni szemlebizottság, a nő kezén azonban nem volt ilyen nyom. A holttestek mellett ott hevert a férfi engedéllyel tartott kispuskája, a lőpornyom pedig azt jelenti, hogy ő biztosan használta a fegyvert halála előtt. A szakértőkre vár, hogy egyebek mellett a lövedékek lőirányát pontosan meghatározva igazolják vagy cáfolják, hogy a férfi előbb lelőtte a mellette fekvő nőt, majd önmaga ellen fordította a fegyverét. Az az információ, miszerint a nyomozók nem keresnek harmadik embert az ügyben, valamint az, hogy a szobában megtalálták a férfi kézírásával írt búcsúlevelet, azt valószínűsíti, hogy kiterjesztett öngyilkosság történt szerdán kora délután az újpesti házban. (Az elsődleges orvos szakértői vélemény szerint mire a bejelentő asszony megtalálta a testeket, már több órája halottak lehettek.)

A szomszédok egyébként nem hallottak lövéseket, vagy csak nem tűnt fel nekik a két tompa puffanás. (A kispuska 22-es kaliberű lőszere jóval csendesebb, mint például a Kalasnyikové vagy egy pisztolyé.) A házaspár néhány éve költözött a Szabolcska Mihály utcába. A férj gázszerelő volt, de leszázalékolták. Január elején szívproblémákkal került kórházba, a felesége mentette meg az életét, miután idejében észrevette, hogy rosszul van, és hívta a mentőket. A férj szívinfarktust kapott. Azt még nem lehet tudni, hogy a férfinak pontosan mióta és mi köze volt a vele egy ágyban talált nőhöz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.