Hajléktalantól lopott hátizsák robbanhatott fel a körúton

Az utcán élő férfi szerint a robbantó ugyanolyan táskát használt, mint amilyet eltulajdonítottak tőle.

MNO
2016. 10. 01. 11:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Interjút adott a Borsnak az a hajléktalan, aki a Teréz körúton él 16 éve abban a kapualjban, ahol a szombat esti robbantás történt. 

Varga Pál a lapnak azt mondta, hogy három hónapja ellopták innen a hátitáskáját, ezt a rendőrök is tudják. Tőlük értesült arról, hogy a robbantó pont ugyanolyat használt. A férfi úgy véli, túl sok a véletlen egybe­esés.

„Az én hátizsákom, az én helyemen” – fogalmazott a hajléktalan.

A rendőrök először a robbantás másnapjának reggelén, három órán keresztül hallgatták ki a hajléktalan férfit, aki a robbantáskor egy hajléktalanszállón volt. Majd hétfőn és szerdán ismét, akkor DNS-mintát és ujjlenyomatot is vettek tőle. A lap szerint a DNS-mintáit a rendőrök feltehetően összevetik majd a robbantáshoz használt táska maradványaival.

A férfi ismét cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint a robbantás napján elküldték volna őt a helyszínről. Mint mondta, már hetek óta nem evett, nagyon legyengült és a szociális munkások kérésére hajléktalanszállóra költözött, ahol a tévében látta, hogy mi történt a „lakóhelyén”. Olyan rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Varga Pál jól ismerte a két rendőrt, gyakran elbeszélgettek vele.

A VI. kerületben, a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségnél szombat éjjel történt robbantás, amelyben két rendőr megsérült. Állapotuk szerencsére folyamatosan javul, és a súlyosan sérült nő is elhagyhatta szerdán az intenzív osztályt.

Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz soron kívül, nagy erőkkel, a rendőrséggel együttműködve. Szakértők szerint a robbantó profi munkát végzett.

Napokkal a támadás után az is kiderült, hogy a férfi a robbantást követően eldobta halászsapkáját, és a fehér sportcipőjét is lecserélte, továbbá nekiment az egyik szórakozóhely biztonsági emberének, akitől magyarul kért elnézését. Időközben pedig az a koronatanú is jelentkezett, aki a robbantásról készült felvételen a detonáció előtti másodpercben balról előzte meg a rendőröket.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.