Quaestor-ügy: a vádlott szerint nem volt csalás

A vezetőszáron érkező M. Zsolt jelezte: nem birkózott meg a vád anyagát képező, 2,5 millió dokumentummal.

Lándori Tamás
2016. 10. 25. 14:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

M. kérte a bíróságot, vegye zár alá a Duna City javait, mert – egyetértve a Tarsoly által előadottakkal – attól tart, hogy ezt a nagy értékű területet a felszámolás során mélyen ár alatt elkótyavetyélik, és ez valóban elvonná a vagyoni követelések fedezetét. Miközben már több vezető személyes ingatlanát is zár alá vették, a Duna City hatalmas vagyona valahogy kimaradt, akárcsak az ETO Park – mondta M. Zsolt.

Szót ejtett a vádlott a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. a botrány elején tett, nagy médiafigyelmet kapó lépéséről, amikor is csaknem négymilliárd forintot mentett ki egyik napról a másikra a kötvényeiből. Anélkül, hogy belement volna, milyen információ alapján dönthetett így az MNKH, rámutatott, hogy a kereskedőház nem a Quaestor saját papírjaiba fektetett, hanem – a cégcsoporton keresztül – állampapírokba, ezeket adta el hirtelen. Tehát ezen készpénzkimentés nem a Quaestor vagyonából történt, nem a Quaestor vásárolta meg azokat, a lépés nem vonta el az ügyfelek fedezetét.

Bármelyik bank bedőlt volna a Quaestor helyében – állítja a védő

Lapunknak nyilatkozott Sáros Péter, M. Zsolt védője. A jogász más pénzintézeteket helyettesített be a Quaestor esetébe. Mint mondta, semelyik bank – legyen az az OTP, az FHB vagy más – nem tudná kifizetni az ügyfelek követelését, ha az összes betétes megrohamozná a fiókokat, hogy azonnal kivegyék a pénzüket. Ez nem jelenti azt, hogy a fedezet nincs meg, a pénzpiac lényege, hogy az intézetek nem tárolják, hanem forgatják a pénzt. Készpénzben annyit tartanak készenlétben, amennyit a jogszabály előír – magyarázta –, ennek a Quaestor is megfelelt, és a kötvényállomány is teljes egészében megvolt.

Sáros problémának látja, hogy sok ügyfél fejében a bankbetét és a kötvény között nincs különbség: azt várják, hogy befizetnek egy összeget, majd kamatokkal együtt biztosan visszakapják. Azaz sokan megfeledkeznek a kötvényekben rejlő árfolyamkockázatról, és ha veszteség éri őket, rögtön csalást sejtenek.

M. Zsolt hosszabban megemlékezett a Quaestor kötvényprogramjáról. Egyfelől felidézte, hogy a luxemburgi pénzügyi felügyelet is ellenőrizte, és biztonságosnak találta a rendszert, amely egyébként bevett értékesítési modellnek számít, és amelyet most az ügyészség piramisjátékként próbál beállítani.

Általánosságban a kötvényekről és azok másodlagos piacáról értekezve elmondta, az értékpapírok természetüknél fogva kockázatot hordoznak, és ezt a kockázatot a kötvényvásárlónak kell mérlegelnie, neki kell eldöntenie, hogy ennek ellenére is megéri-e neki a vásárlás. Nem számolható okozott kárként az e kockázatból adódó árfolyamveszteség, ha az ügyfeleket megfelelően tájékoztatták a körülményekről – jelentette ki M., rögtön kiegészítve azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank cégük tájékoztatóját ellenőrizte, elfogadta.

Arra is kitért, hogy a felügyeleti gyakorlat nem tekinti bűncselekménynek azt, ha egy pénzügyi társaság esetleg több kötvényt bocsát ki, mint amekkora keretösszegre a jegybanktól engedélyt kapott. Példaként említette a CIB Bank esetét, amelyet ilyen okból megbírságoltak, de feljelentésre nem került sor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.