Tessék mondani, merre van a drogos ház?

A Népliget tele van rendőrrel, az aluljáró pedig varázzsal és kristállyal.

Vérben forgó szemekkel figyeli egy fiatal fiú, amint pipaszár lábú társa bizonytalan karatemozdulatokkal kalimpál. A jeleneten jót nevet nőnek öltözött, szőrmecsizmás barátjuk, és egy inkasapkás lány, akinek ugyancsak vörös a szeme. Egy cigarettát adnak körbe, amelyből Gucci sapkás cimborájuk szívja ki az utolsó slukkot, majd a csikket az összefolyóba dobja, és utánaköp a mélybe. Aztán gyorsan csókot dob egy arra sétáló lánynak.

Mindennapos jelenet ez a népligeti aluljáróban. Az egyik pékség előtti terület a kedvenc helyük: itt fújja ki a meleget az üzletben működő elszívó. Ennek „hála” a fiatalok itt szoktak táncolni, herbálozni, kristályt és varázst szívni, verekedni, beszólni egymásnak és a járókelőknek.

– Néha már én is szédülök attól, amit szívnak – mondta a Magyar Nemzetnek a pékség egyik alkalmazottja.

Amikor a rendőrök vagy a közterület-felügyelők igazoltatják a herbálozókat, akkor ugyan pár órára eltűnnek az aluljáróból, ám aztán újra visszatérnek. A térfigyelő kamerák miatt sem kell aggódniuk, egyik sem működik odalent.

– Nyáron sokkal rosszabb volt. Akkor csinos, fiatal, tizenéves lányok jöttek szexuális szolgáltatást nyújtani a lepukkant srácoknak, mindezt egy adag kábítószerért – meséli egy másik üzlet eladója, kolléganője pedig megjegyzi, hogy egy adag 300-500 forint körül mozog. Nyílt titokként kezelik ezt az itt kolduló hajléktalanok, a BKK-ellenőrök és a föld alatti büfék alkalmazottai, akik még a filléres anyagok neveit is fejből tudják, annyit hallják. Persze nem feltétlenül kerül pénzbe a kábítószer. Mi magunk is halljuk, ahogy egy, a társasággal dohányzó nő éppen arra panaszkodik: már unja, hogy minden egyes adagért közösülnie kell valamelyikükkel.

A népligeti aluljáró üzleteinek vezetői egy ideig szó nélkül tűrték az összetűzéseket, a vendégeik zaklatását, a hangos és trágár üvöltözéseket, de amikor az egyik helyi büfében, a Zöld Villámban volt egy késes támadás, akkor összefogtak, és levelet küldtek a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Osztályának. Levelüket követően a népligeti aluljáróban megsűrűsödtek a rendőri vizitek és igazoltatások, és az üzletvezetők szerint mintha a közterület-felügyelők is erélyesebben léptek volna fel, úgyhogy a kábítószeresek és a férfi prostituáltak visszatértek a planetárium mögötti romos épületbe, vagy ahogy a ligetszlengben nevezik, a „drogos házba”. Ez egy gazzal benőtt, szeméttel, elhasznált óvszerrel és üres flakonokkal teli romos épület, a közpark kellős közepén, amihez már kitaposott ösvény vezet. Van, hogy szó szerint így kérnek útbaigazítást a szerre vágyók a járókelőktől vagy a takarítóktól: „tessék mondani, merre van a drogos ház?”

Megpróbálunk mi is benézni oda, de két járőr megállít minket. A zsaruk azért vannak itt, mert tavaly október óta figyelik a Népligetet: ekkor találtak itt a bokrok alatt egy női holttestet, a gyilkost azóta is keresik. Az egyenruhások arra figyelmeztetnek, hogy ne merészkedjünk az épület közelébe, mert az egyrészt omladozik, másrészt „itt akár kábítószeresek is lehetnek”. Miközben minket igazoltatnak a rendőrök, addig  a „drogos házban” dolgoznak a kollégáik is. Az omladozó emeleti részről letessékelnek két lányt és egy hátizsákos fiút. Először igazoltatják, majd meg is motozzák őket. A jelenetben egy idős úr is részt vesz. Azt állítja, ő csak sétált az épület mellett, amikor a rendőrök odaszóltak neki, hogy menjen be. A hátizsákos fiú gyorsan eliszkolt a helyszínről. Pár perc múlva már kifele jön a két hölgy; amikor megkérdezzük, mi történt, azt mondják, ők csak pisilni mentek be. Ettől még persze jól ismerik a házat.

– Kik szoktak járni ebbe a házba?

– Hát drogosok – mondja az egyikük kapucnija alól, miközben cigarettát sodor.

– Meg hát a melegek – mondja a másik, majd sietősre fogják.

– Megyünk dolgozni.

– Mit dolgoznak?

– Prostituáltak vagyunk.

Kutyasétáltatókkal, szemétszedőkkel és büfésekkel beszélgetve kiderül, hogy a Népliget „kerületekre” van osztva. Egyik fele a szipusoké, a hajléktalanoké és az általában nőnek öltözött férfi prostituáltaké.

– Onnan lehet tudni, hogy valaki kapható a dologra, hogy a piros padok tetejére ül. Ez a jel – mesélik a takarítók, miközben a sokadik papírzsebkendőt szedik fel.

– Ebben a fiú prostituáltak néha segítenek is nekünk – teszik hozzá.

A Népliget a másik felén dolgoznak a konzumlányok. Egyikük állítólag elfogad Erzsébet-utalványt is, mert ő talán az egyetlen, aki nem drogra gyűjt.

Az utóbbi időben beállt hideg és a Népligetet ellepő rendőrök miatt ezek a jelenetek egyre ritkábban fordulnak elő a felszínen, az aluljáróban viszont annál gyakrabban. A BRFK sajtóosztálya azt írta megkeresésünkre, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság „a szükséges erőkkel, eszközökkel biztosítja a főváros közrendjét, közbiztonságát”.

Ám ezek a szükséges erők és eszközök mintha hiányoznának az aluljáróból. A drogos házban igazoltatott, gyorsan eliszkoló fiúval ugyanis pár órával később már odalent találkozunk. Vígan pöfékel a karatés fiú, a nőnek öltözött szőrmecsizmás férfi és a véres szemű fiatalok között.