Béke tér: a lövéseken meglepődtek, a drogosokon nem

Kábítószer hatása alatt állhatott a csütörtöki konfliktus összes résztvevője. Bejártuk a csikágózás helyszínét.

Ahogy a helyszínelők és a földre dobott riasztópisztoly, úgy a rendőrség szalagkordonja is teljesen eltűnt péntek délelőttre az Országbíró utcai panelházak közül.

– Ez egy nyugodt környék. A Béke tér felé van egy ház, ott azért gázosabb arcok laknak – mondja kérdésünkre egy közeli lakó.

Nem volt itthon, amikor csütörtök délután lövések dördültek itt. Így már csak a hírekből tudja, hogy három fiatal szólalkozott össze egy bódult állapotban lévő férfival, aki a vita hevében előkapta a gázpisztolyát és vaktában lövöldözni kezdett. A férfi ellen – akit a helyszínre érkező rendőrök fogták el – felfegyverkezett garázdaság miatt indult eljárás.

– Épp a boltban voltunk, mikor hallottuk, hogy szól a ratatata, amit csodáltunk, elvégre nem most van szilveszter – mondják az ökumenikusok által fenntartott Szenvedélybetegek Nappali Intézménye előtt ücsörgő ügyfelek. Magabiztosan állítják, hogy a vita mind a négy résztvevője kábítószer hatása alatt állt. Sőt, azt is tudják, hogy herbált vagy kristályt fogyasztottak, amiből 500 forint egy cigaretta. Ugyanakkor hevesen rázzák a fejüket, és úgy mondják, hogy nem ismerik sem a lövöldözőt, sem a „másik három drogos gyereket”.

– Mondjuk, ha ismerném őket, akkor sem mondanám meg a nevüket – teszi hozzá egyikük, aki természetesen kéri is, hogy az ő nevét se írjuk le.

Másikuk közben az előző napi csikágózás részleteit ecseteli.

– Három lövés dördült. Egy pillanat alatt itt voltak a rendőrök, és földre is vitték a fickót, aki erre ügyvédet követelt! Hát, nem ügyvédet kapott, az biztos – mondja napfürdőző nyilatkozónk, aki szerint a lövöldöző megérdemelte, hogy leteperjék.

– Itt gyerekek mászkálnak meg idősek, meg kismamák babakocsival – sorolja fel, majd mindjárt hozzá is teszi, hogy ő mit csinált volna a gázpisztolyossal, ha az ő gyermekét találja el: addig ugrált volna a nyakán, amíg ki nem jön a TEK.

Az Országbíró utca másik oldalán egy idős férfi gereblyézi a panelházuk előtti kiskertet. Köveket és csikkeket szed ki a virágok ágyásából, és közben panaszkodik, hogy noha a lövéseket nem hallotta, de a környéknek már csak a neve Béke tér.

– Rengeteg a drogos errefelé. Itt mászkálnak fel-alá. Én nem is tudom, miből veszik maguknak a kábítószert, mert olyan szakadtak, mint a csövesek. Sokuk szerintem ott él – mondja, és mindjárt egy összegraffitizett épületre mutat. A Fővárosi Vízművek tulajdonába tartozó ingatlan környéken matracok, plédek, konzervdobozok, ágybetétek hevernek. Az egyikre rá is van írva filctollal: „A gondnoknő szemét nem zavarja?” A kérdésre golyóstollal írt válasz is van persze: „de igen”.

Az épület mellett halad el egy szatyrokat cipelő idős asszony. Egyáltalán nem csodálkozna rajta, ha kábítószeresek lettek volna a lövöldözők, mert elég sokukat látja erre lődörögni. Néha azt hiszi, hogy a fiatalok a kiskertekben rejtik el a drogot, mert úgy figyelik a bokrok alját, miközben bódultan mászkálnak.

– Itt lakom harminc éve, úgyhogy tudom, hogy nem helybeliek – mondja magabiztosan, megjegyezve, hogy az agressziónak egész más formáját szokta meg errefelé.

– Négyévenként, a választások kapcsán esnek itt egymásnak az idősek, ehhez elég, valaki meglátja, hogy ismerősénél a Tóth Jóskát (a polgármestert) hirdető kulcskolonc van – meséli mosolyogva.

Két padon ücsörgő öregúr viszont feldúlt lesz, mikor szóba hozzuk a kábítószer-használókat. Lépcsőházakban elszórt tűkről, hirtelen a sarkon gazdát cserélő hátizsákokról és zombiszerűen dülöngélő szerhasználókról kezdenek beszélni, és megállás nélkül sorolják a címeket, hogy hova vonul már ki nagy erőkkel a rendőrség a drog miatt és hogy hol szoktak feltehetően „piára vagy cuccra kunyerálni” a „redvesek”.

– Pedig jó kerület ez, az egyik legjobb kerület a városban, uram – mondja ezt már egy kutyát sétáltató melegítős férfi, aki büszkén mutatja, hogy a hajléktalantanya melletti építkezésén már most félmillió forintért adják négyzetméterét a még el sem készült lakásoknak. De sem ő, sem a melósok nem hallottak semmit a lövöldözésről.

Utóbbiakon nincs is mit csodálkozni, olyan hangosan zúgnak mellettük a markológépek, hogy a saját szavát sem hallja tőlük az ember.